A szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ágazatokban is megtéríti az állam a minimálbér és a garantált bérminimum 2013. évi emelésének első félévi munkáltatói költségeit – közölte egy sajtóközleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Azokban az ágazatokban, amelyekben jellemzően magas a minimálbéren, illetve a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya – és ezáltal különösen érzékenyek ezek emelésére – a kormány az első félévben költségvetési támogatást biztosít a bérköltség-növekedés ellentételezésére. A fenti megállapodás értelmében ezen ágazatok közé tartozik a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás is.
(Fotó: MTI / Mohai Balázs)
A főtevékenységük szerint a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ágazatba sorolt vállalkozások teljes köre élhet a kompenzációs lehetőséggel. A szükséges törvénymódosítást követően várhatóan március folyamán jelenik meg az a kormányrendelet, amely alapján a vállalkozások benyújthatják támogatási kérelmeiket a munkaügyi központokhoz a munkavállalókat érintő minimálbér- és a garantált bérminimum-emelés 2013. első félévi költségeinek megtérítésére.
A megemelt minimálbért, illetve garantált bérminimumot ezekben az ágazatokban is biztosítani kell már január 1-jétől. A megállapodás szerint az idei évben a minimálbér 5,4 százalékkal, 98 ezer Ft-ra, míg a kötelező bérminimum 5,6 százalékkal, 114 ezer Ft-ra emelkedett.