Belföld

Luxusverdákkal jártak az elfogott színesfém-kereskedők! Fotók!

Maserati, Bentley, néhány Q7-es és Ferrari meg Mercedes is állt a garázsban.

Nagyjából egy héttel ezelőtt törtek rá a kommandósok Győrszentivánon az áfacsalással gyanúsított színesfém-kereskedőkre. Az előzetes letartóztatásba került klántagoknak nyilván nem voltak kenyérgondjaik. Utánanéztünk, hogy milyen járműveket talált garázsukban a hatóság.

Egy Mercedes S320 CDI még az „olcsóbb” kategóriát jelentette a fémkereskedők lefoglalt járművei között. Ez az autótípus nagyjából 10 millió forintot ér a piacon. Legalábbis használtan ennyiért láttuk eladásra kínálni autós szakportálokon.

A gyűjteményben szerepelt még néhány az Audi Q7-es is. Ennek az autónak az ára – állapotától és felszeretségétől függően – 5 és 20 millió forint között mozog. A legolcsóbb szériát egy 100-150 ezer forintos átlagkereset mellett 5-6 év alatt tudnánk összespórolni, feltéve, ha addig nem költünk semmi másra.

Még nincs vége a sornak: a következő „versenyző” a Maserati. 30-40, de akár 50 millió forintot is elkérnek egy ilyen luxusjárgányért. A jármű nemcsak az ára, hanem a külleme miatt is kitűnik az utcán tolongó középkategóriás személyautók közül.

A klasszikus olasz autócsodát, a Ferrarit bizonyára senkinek sem kell bemutatni. Mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha boldog tulajdonosai szeretnénk lenni egy ilyen járgánynak. 20, 30, 40, akár 50 millió forintot is kóstálnak a piacon.

A razzia során Bentley is előkerült a gyanúsítottak keze alól. Ez a közel 6000 köbcentis motorral ellátott négykerekű sem bagóért kel el a piacon. Egyes modellek ára a 80 millió forintot is elérheti, de használtan már hozzájuthatunk 25 millióért is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik