Gazdaság

Így válhat értéktelenné a papírpénz

húszezer forint (pénz, húszezer forint, )
húszezer forint (pénz, húszezer forint, )

Még mindig elég sok a bizonytalanság a világban ahhoz, hogy érdemes lehet aranyat venni.

“A papírpénz végül visszatér a belső értékére, ami zéró” – mondta 1729-ben Voltaire, és vannak pénzügyi elemzők, akik szerint most ehhez járunk közel, s ezért aranyat kell venni befektetésként.

Benkő István, a SolarCapital elemzője szerint az arany szárnyalása még el sem kezdődött. Blogjában azt írja: tavaly ugyan a korábbi években tapasztalt átlagosan 19 százalékos növekedéshez képest csak évi 7 százalékot lehetett nyerni arany vásárlásán, ám ez szerinte most változhat.


Fotó: AFP / Frank Rumpenhorst

A világ nagyobb országaiban – köztük az USA-ban – lényegében pénzt nyomtatnak maguknak a kormányok (például azzal, ha a jegybankok államkötvényeket vásárolnak), ám az arannyal ezt nem lehet megcsinálni, tehát megőrzi értékét.

Benkő István szerint az eddig a válság alatt „nyomtatott” pénz ráadásul nem jól hasznosult, mivel csak a bankokat erősítette meg, s nem vándorolt át a pénz a reálgazdaságba. Eközben szerinte fontos országok – USA, Japán – adóssága szinte visszafizethetetlenül megnőtt, s a kormányok tehetetlenek, s nincs munka.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik