Gazdaság

A legnagyobb visszaesők közt vagyunk

Kevésbé globalizált lett Magyarország – derül ki egy elemzésből.

A világ ma kevésbé globalizált, mint 2007-ben – állítja a DHL globális gazdasági változásokat vizsgáló tanulmánya, amelyet az Index ismertetett. A futárcég szerint a pénzügyi-gazdasági világválság miatt torpant meg a folyamat, ami 2009-ben újra növekedésnek indult, de a mai napig nem érte el az öt évvel ezelőtti szintet.

A 140 országból Magyarország a 26. legglobalizáltabb ország, Európában pedig a tizenhetedik. A jelentés szerint a kereskedelmi exportban vagyunk a legerősebbek: az ország gazdasági méretének arányában a világon a 10. helyen, Európán belül pedig a 3. helyen áll. A jelentés azt is kiemeli, hogy a 2011-es adatokat az egy évvel korábbiakkal összevetve Magyarország a legnagyobb visszaesők között van, ami elsősorban a tőkeberuházások zuhanásával magyarázható – foglalja össze a lap.

A kutatás a globális kapcsolódások vizsgálatakor négy tényezőt elemzett. A termékek és szolgáltatások határokon átívelő kereskedelmét, a nemzetközi tőkeáramlásokat, az információáramlást (internetes letöltések, külföldre induló telefonhívások), és az emberek utazási szokásait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik