Gazdaság

Szír kézbe kerülhet a Zsolnay

Egy ajánlat érkezett a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. értékesítésére kiírt pályázatra. A gyárat egy svájci állampolgárságú szír üzletember venné meg. A kérdésről még idén döntenek - írja az Új Dunántúli Napló.

A lap úgy tudja, az érdeklődő a luxusóraüzletben érdekelt üzletember, aki azt tervezi, két év alatt talpra állítja a gyárat, és elsősorban az arab piacra szállítana Zsolnay-termékeket.

A vállalat értékesítésére kiírt pályázat azután jelent meg, hogy Pécs elfogadta a Közgép ajánlatát, miszerint jelképes egy forintért visszaadja a Zsolnay kisebbségi részvénycsomagját. A Közgép 2011 májusában, a Manufaktúra-Befektető Kft. megvásárlásával jutott hozzá közvetve a Zsolnay 49 százalékos tulajdonrészéhez, amellyel elsődleges szándéka a porcelángyár egyedülálló örökségének megmentése, a magyar értékek, munkahelyek megőrzése volt.

A manufaktúra átvilágításakor azonban kiderült, hogy a gyár a vártnál is súlyosabb helyzetben van. Tavaly története egyik legnehezebb évét zárta, nettó árbevétele 2010-hez képest több mint negyedével, csaknem 300 millió forinttal csökkent, és 282 millió forint veszteséget termelt. A cég gazdálkodását a pályázati lehetőségek elmaradása és a porcelánpiac zsugorodása is nehezítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik