Gazdaság

Hat-hét millióból kijön egy családi lak

panelház (panelház, )
panelház (panelház, )

Három-négy millió forintért már lehet lakóingatlant vásárolni Budapesten, igazán alacsony árakkal a külső kerületekben találkozhatunk – olvasható a csaladhalo.hu elemzésében.

Hat-hét millió forinttól indul a családi otthonok ára a fővárosban, a peremkerületekben ennyiért már 50-60 négyzetméteres lakásokat lehet találni – mondta el Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák tulajdonos ügyvezetője a csaladhalo.hu oldalnak. Igaz, hogy már három-négy millióért is árulnak lakásokat, de ezek lényegesen kisebbek (20-30 nm), és általában olyan rossz állapotúak, hogy családok számára nem ajánlottak. A IV. és a XV. kerületben 30-40 négyzetméteres lakásokat kínálnak hatmillióért, 50 négyzetméter feletti ingatlanért pedig hét-nyolc milliót kérnek el.

A szakember hozzátette: a legtöbben hét- és kilencmillió között keresnek, túlnyomórészt nem a központi kerületekben, és inkább panellakásokat. Annak ellenére, hogy ezekre nem vehető igénybe majd sem a „szocpol”, sem a támogatott lakáshitel, mivel nem felelnek meg a B energetikai besorolásnak. A népszerűségi lista élén álló Zuglóban például 150 ezer forint négyzetméter alá mentek az árak ennél a lakástípusnál. A jelentős árkülönbség miatt a lakosság többsége nem gondolkozik új építésű ingatlanban.

11 millió felett már csekély a kereslet, és ahogy halad felfelé a vásárlásra szánt összeg, annál szélesebb körben válogathatnak a lakáskeresők – árulta el az ingatlaniroda vezetője. Aki akár 30 millió forintig tud költeni, az komolyabb alkura is számíthat, hiszen itt kevés a vevő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik