Gazdaság

Államkötvénnyel tesztelnek

euro(960x640)(5).jpg (euró)
euro(960x640)(5).jpg (euró)

Már novemberben vehetünk euróban államkötvényt.

A Krónika információi szerint a lakosságnak szánt prémium euró államkötvény forgalmazásáról az Államadósság Kezelő Központ a legnagyobb hazai kereskedelmi bankkal már megállapodott. A hároméves futamidejű, változó kamatozású prémium államkötvény egyfajta teszt lesz a magyar piacon. Egyrészt azért, mert a néhány brókercégen kívül az állam a belföldi devizapiacon a lakosság számára eddig ilyet még nem bocsátott ki, másrészt azért, mert külföldiek is jegyezhetnek majd belőle.

A kamat az euróövezet inflációjához lesz kötve – mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese. Mivel euró államkötvényről van szó, adódik, hogy az euróövezet inflációja legyen az az alap, amihez képes a kamatprémiumot a magyar állam ki fogja fizetni. Az Államadósság Kezelő Központ elképzelése szerint ehhez 2,5 százalék kamatprémiumot fog fizetni – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes. Az euró-övezetben az októberi, egy évre visszatekintő infláció 2,5 százalék volt, ami most ebben az esetben 5 százalékos kamatot jelentene. Ez a piacon versenyképes ajánlatnak tekinthető – írja a hirado.hu.

A legkisebb címlet egy euró lesz, a jegyzésnek nem lesz költsége, de az értékpapír számla vezetése pénzbe kerül, és a kamatadóval is számolni kell. A tervek szerint az Államadósság Kezelő Központ 200-250 millió euró összegben bocsát ki euró államkötvényt. Az Államadósság Kezelő Központ egy bankkal már megállapodott a forgalmazásról, többel pedig tárgyalásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik