Gazdaság

Bevásárlókosár: most vegyen zsákos krumplit, különben megbánja

Jövőre kétszeresére is drágulhat a krumpli, derül ki a Hír24 új heti rovatából, a Hétvégi Bevásárlókosárból. Ebben nyomon követjük az árakat, és előre jelezzük Önnek, miből érdemes feltölteni a kamrát.

Új sorozatunkban körüljárjuk, mi mennyibe kerül éppen a piacon, s hogy ne érjenek minket váratlanul a nagy drágulások, azt is megnézzük, milyen termékek esetében lehet fél éves távon jelentős drágulásra számítani.

A nyár végével drágulnak a lassan letermett mediterrán zöldségek, főleg a paradicsom és a paprika. Ezeknek már 200 forint lesz a hétvégén kilója – ha ennél olcsóbban talál, akkor jól jár vele. A krumpli ára 100 forint körül ingázik kilónként, de ebben jelentős drágulás várható (lásd keretesünket a táblázat alatt). Negyven forint alatt érdemes tojást venni.

Kicsit kényelmetlenebb hazaszállítani a tálcás áruházi húsnál, de a piacon jóval olcsóbban is találhatunk húst, mint a szupermarketben, ez valószínűleg a jövőben is így lesz.

A szilva és az alma most még viszonylag olcsón beszerezhető, az utolsó heteket írjuk, amikor még jó áron tudunk almakompótot vagy szilvalekvárt eltenni.

Ártippek a hétvégi bevásárláshoz (Ft/kg)
a leggyakoribb árakat vagy a legolcsóbb és a legdrágább árakat válogattuk össze
Áru
megnevezése*
Fehérvári úti vásárcsarnok Fény utcai piac Fővám téri vásárcsarnok Lehet téri piac 8 budapesti üzletlánc átlaga
Sárgarépa 198 248 178 198 193
Burgonya 98 128 100 98 93
Vöröshagyma 168 198 140 168 120
Paradicsom 468 448 498 448 201
Paprika 198 298 298 198 267
Kígyóuborka 198 250 104
Alma 149 178 198 160 179
Szilva 248 298 268 248 369
Citrom 598 480 498 598 n.a.
Sertéscomb 1248-1299 1348-1398 1300-1580 1199-1350 1333
Sertéskaraj 1348-1399 1398-1448 1300-1600 1249-1390 1437
Sertéslapocka 1240-1299 1348-1398 1280-1400 1220-1260 n.a
Csirkecomb 449-799 698-1600 550-1000 699-699 741
Csirkemell 898-1090 1098-1600 100-1540 950-1390 1510
Marhalábszár 1750-2099 1898-2280 1700-1980 1590-1863 n.a
Tojás 39 42 38 42 41
Tej (import) 232
Tej (hazai) 273
Kenyér** 279
Trappista sajt 1778
* mindenütt a legolcsóbb fajta leggyakoribb árát vettük alapul
**Erzsébet fehér kenyér

Forrás: CSAPI, AKI

MOST VEGYE!

Tavaszig érdemes betárolni a zsákos krumplit

A burgonya a magyar táplálkozásban az egyik legalapvetőbb zöldség: a krumplistésztától a tejfölös krumplilevesen át a rakott krumpliig olyan megszokott – és eddig olcsó – hétköznapi ételeket főzünk belőle, amelyeket mindenki ismer. Fejenként 29 kilót fogyasztunk belőle egy év alatt, s ezzel a zöldségek és gyümölcsök koronázatlan királya a magyar bevásárlókosárban.

Ám a megszokott ízeket jövőre már csak sokkal drágábban lehet majd előállítani: 200-240 forintba is kerülhet majd januártól a zöldség.

A hazai burgonya várhatóan még az idei évben kifogy a tárolókból és így jövő év elejétől a külföldről behozott árualapokra kell támaszkodnunk – magyarázta lapunknak az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanácstól Szabó István. Ez azt jelenti, hogy a szeptemberben a Központi Statisztikai Hivatal mérése szerint átlagosan 100 forintos kilogrammonkénti árú krumpli jövőre ennek a kétszeresére is drágulhat.

Miért? Mert ennyivel drágább az importálás. Jelenleg Franciaországban és Nyugat-Európában 30 cent/kg (85,5Ft) a burgonya termelői ára (míg Magyarországon 55-70 forint+áfa). A kieső burgonyamennyiség árfelhajtó hatása miatt 5 százalékkal nőhetnek az import árak (4,3 forint). Erre jön még a fuvarköltség 6-7 cent/kg (20 forint), a csomagolás, szállítás, tárolás költsége (30 Ft), a nagykereskedelmi árrés (10 forint) és a kiskereskedelmi árrés (15-70 forint/kg) – vázolta a burgonya árak logikáját a szakember.

Jól látható, hogy ha külföldről kéne behozni, akkor már most is 200 forint+áfa/kg felett lenne a burgonya fogyasztói ára.

De ennél is rosszabb a helyzet: jelenleg a nyugat-európai gazdák visszatartják a termésüket és várják a magasabb árakat. Januárra kb. 40 centes termelői árra számítanak az előrejelzések. Ha ez valóra válik, akkor akár 240 forint is lehet majd Magyarországon is az import burgonya fogyasztói ára.

Természetesen mindig vannak gyengébb minőségű tételek, melyek alacsonyabb áron is elérhetőek, de ezekkel áruházi piacon nem lehet megjelenni és sokszor bebizonyosodik, hogy az olcsóbb a drágább – jegyezte meg Szabó István.

Ez azt jelenti, hogy jövő januártól augusztusig, amíg meg nem jelenik nagyobb mennyiségben a jövő évi krumpli a piacokon, folyamatosan újkrumpli-árban lehet majd a régi krumplit is vásárolni. Ez egy átlagos krumplifogyasztású négytagú család esetében azt jelenti: 8000 forinttal kell majd többet kiadni ugyanannyi krumpliért, mint az idén.

Egyszóval idén érdemes egy jó nagy adag zsákos krumplit venni még az ősszel, ha van hol tárolnunk és tudjuk, hogyan kell megvédeni a kicsírázástól. Egy négy fős család esetében akár 2-3 harminc kilós zsák is elfogyhat, míg megjön az olcsóbb hazai krumpli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik