Gazdaság

Botrány a Malév-közgyűlésén

Malev(960x640)(2).jpg (Malév)
Malev(960x640)(2).jpg (Malév)

Eredménytelenül zárult a Malév Zrt. csütörtöki közgyűlése. Sem a társaság 2011. évi beszámolóját, üzleti jelentését, sem a 2012-es esztendőt lezáró beszámolóját nem fogadták el - írja a Magyar Hírlap.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a döntést azzal indokolta, hogy a könyvvizsgáló ellenvéleményt fogalmazott meg, és a felügyelőbizottság sem támogatta. Az MNV a Malév 2012. évi tevékenységét lezáró beszámolóját nem fogadhatta el, tekintettel arra, hogy a könyvvizsgáló visszautasította a véleményezést arra hivatkozva, hogy a számviteli nyilvántartások és egyéb dokumentumok között hiányosságokat és ellentmondásokat talált. A közgyűlésen nem fogadták el a felszámoló által jelölt új könyvvizsgálót sem.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a részvényesek a cég zárómérlegét sem kapták meg. Ezt az egyik érdekképviselet jogi úton meg is támadta. A lap úgy tudja, a felszámolóbiztos egyszerűsített elszámolást szeretne, hogy a peres eljárások ellenére még az idén lezárhassa a Malév felszámolását. A lap szerint a Malév Zrt. 2012. február 13-i fordulónapra elkészített mérlege 40,2 milliárd forint veszteséget jelez 15,8 milliárd forint eszköz- és forrásérték mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik