Gazdaság

Felszámolják a kapuvári húsgyárat

kapuvári húsgyár tüntetés (ingyenes, )
kapuvári húsgyár tüntetés (ingyenes, )

Jogerőre emelkedik a felszámolási határozat.

Várhatóan jogerőre emelkedik a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását elrendelő határozat, miután a társaság visszavonta az ellene benyújtott fellebbezést – közölték a Győri Törvényszéken.

A szeptember 3-án meghozott határozatában rendelte el a Győri Törvényszék a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását. A határozattal szemben az adós fellebbezést nyújtott be, majd ezt visszavonta a bíróságra hétfőn megérkezett beadványában.

Készült válságterv

Kevéssel korábban Foltányi Árpád, a kapuvári Hús Zrt. kisebbségi tulajdonosa erre hivatkozva azt közölte, hogy nem hozza nyilvánosságra a társaság megmentésére kidolgozott válságtervet, mert információja szerint a fellebbezést visszavonták, és ez új helyzetet teremt.

Milliárdos tartozás

A kapuvári húsgyárban szeptember elején többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a munka. A Kormányszóvivői Iroda szeptember 12-én bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget, a Kapuvári Hús Zrt.-t és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.-t. Két nappal később 400-500 ember demonstrált az üzem előtt a munkahelyek védelmében. A múlt hétfőn újra megindult a feldolgozás a kapuvári húsgyárban, kevesebb emberrel és az utóbbi hetekénél nagyobb, de a korábbi időszakban megszokottnál jóval kisebb termeléssel. A többségi tulajdonos képviselője azonban a felszámolás elindításában látta a kapuvári húsgyárban kialakult helyzet megoldását. A húsgyárnak ugyanis négymilliárd forintot meghaladó hitel-, valamint hárommilliárdos beszállítói tartozása van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik