Gazdaság

Perli Magyarországot a legnagyobb hitelező

A magyar állampapírok tizedét birtokló Templeton nem akar osztalékadót fizetni.

Összeakasztotta a bajszát az állam az ország legnagyobb hitelezőjével – írja az Origo. A lap szerint Magyarországnak a Franklin Templeton Investments egyik cégével lett adóvitája, és a per már az Európai Bíróság előtt van. A Templeton jó esélyekkel indul, és ha nyer, több más cég is pénzt követelhet Magyarországtól.

A magyar állampapírok tizedét birtokló alapkezelő egyik Luxemburgban bejegyzett cége vitatja, hogy a magyar állam jogszerűen követelt tőle még 2004-ben és 2005-ben osztalékadót. Az alapkezelő akkoriban magyar részvényekbe is fektetett, jól sáfárkodott, nyereséget termeltek a papírok. A magyar állam a profit után azonban 20 százalékos osztalékadót kért a Templeton cégtől.

Az akkori magyar szabályozás szerint, hogyha egy magyar cég fektet másik itteni cégbe, és a nyereséget kiveszi (osztalékot vesz fel), nem kell osztalékadót fizetnie. Ha azonban egy külföldi bejegyzésű cég fektetett magyar cég részvényeibe, annak már kellett adót fizetnie. Csak akkor mentesült a külföldi cég ez alól, ha a befektetését legalább két évig tartotta, illetve legalább 20 százalékos tulajdonosa volt a magyar cégnek.

A nagy alapkezelőknek – így vélhetően a Templeton-alapnak is – viszont  más a befektetési horizontjuk. Inkább rövid ideig, hetekig, hónapokig tartják a részvényeket, ritkán ülnek évekig a befektetésen. Ráadásul nem szeretnek egy-egy részvényből túlságosan bevásárolni, aligha érik el a 20 százalékos küszöböt.

A tranzakciók után a Templetontól is kérte a jussát a magyar állam. Hogy mennyit, azt nem tudta meg az Origo. Sem a Templeton magyarországi irodája, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium, sem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem kívánt válaszolni kérdéseikre. Nagyon kis összegről nem lehet szó, mert  az alapnak megérte a fáradságot, hogy perre menjen a magyar állammal.

Ha kíváncsi, ki áll a Templeton élén, ide kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik