Gazdaság

Már a hamis hús is túl drága lesz nekünk

Brutálisan rossz a szójatermés idén, pokoli drágulás következhet.

Jelenleg 17 dollár környékén található a szójabab árfolyama, azonban a 18 dolláros szint áttörésével könnyen szárnyalásba kezdhet a termék – véli Vetter Péter, a Solar Capital Zrt. szakértője. Az idén eddig 42 százalékot emelkedett az árfolyam az észak-amerikai termelőket sújtó 76 éve nem látott szárazságnak köszönhető. Az idei aratás alapján a termésmennyiség 13 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, ami negatív rekordnak mondható, ez az elmúlt 40 év legalacsonyabb termésmennyisége.

Emellett minőségi problémák is jelentkeznek, ugyanis az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium csupán a termés 32 százalékát minősítette jónak vagy kiválónak, míg az elmúlt öt évben átlagosan a termés 60 százaléka kapta meg ezeket a minősítéseket.

Egy gabonaipari elemző szerint Amerika egész egyszerűen kifogyhat a szójababból, így március elsején akár az export is leállhat. Az amerikai termésmennyiség kiesésével pedig Brazília válhat a világ legnagyobb szójabab-exportőrévé. Mindez biztosan súlyos áremelkedést hoz: a Goldman Sachs szerint három hónapon belül 20 dollár fölött lesz a szójabab ára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik