Gazdaság

Gyurcsány munkát adna Orbánnak

Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)

A Demokratikus Koalíció (DK) olyan határozatot fogadtatna el a parlamenttel, amely feladatot adna a kormánynak.

A független képviselők előterjesztésükben emlékeztetnek rá, hogy miközben a Munkahelyvédelmi akciót óriásplakátokon hirdetik, az iszapkatasztrófa „katasztrofális” kormányzati kezelése miatt egyre reménytelenebb a helyzete annak az 5-6000 embernek, aki a Mal Zrt.-nél, illetve annak valamelyik beszállítójánál dolgozik.

Az ellenzéki politikusok szerint „a térséget fenyegető humán katasztrófa elhárítása, a munkahelyek megvédéséről szóló ígéret hitelessége érdekében” a kormánynak ki kell vizsgálnia, „miként lehetett tényállás nélkül 135 milliárdos környezetszennyezési bírságot kiszabni”. Szerintük a döntés a magyar tulajdonú vállalkozás tönkretételét, „a magyar munkavállalók kisemmizését” jelenti.

A kormány kinyilvánított célja a termelés, az ipar fellendítése és a munkahelyek megőrzése. A DK politikusai ezért kérik, hogy a kabinet a „magyar széndioxid kvótát ne csak eladásra, hanem az ipar szolgálatában is hasznosítsa”, abból kapjon a Mal Zrt. is.

A magyarországi nagyfogyasztók ne kapják drágábban az energiát, mint nyugati versenytársaik – írják az előterjesztők. Gyurcsányék javaslata szerint az Országgyűlés a miniszterelnök felelősségévé tenné, hogy a kormány politikusai nyilatkozataikkal ne teremtsenek bizalmatlanságot, és veszélyeztessenek ezzel munkahelyeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik