Gazdaság

Sokan elzárnák a cafeteria-csapot

Az utóbbi évekhez képest is egyre kevesebb kisvállalkozás tervezi, hogy a következő egy évben béren kívüli juttatást adjon a dolgozóinak – derült ki egy felmérésből.

Az előző negyedévhez képest 8 százalékkal kevesebb azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek valamilyen béren kívüli juttatást adnának a dolgozóiknak a következő egy évben – derült ki egy felmérésből. A K&H kkv marketing főosztálya 500 hazai kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdezte arról, mit terveznek cafeteria-fronton.

Eszerint a kkv-knak már csak kevesebb mint fele (45 százalékuk) számol a béren kívüli juttatással, ami az elmúlt évek eredményeivel összevetve az eddigi legalacsonyabb érték.

Ezen belül a legtöbben továbbra is étkezési hozzájárulást adnának. Kicsit árnyalja azonban a képet, hogy az elmúlt negyedévhez képest 11 százalékkal kevesebben tartoznak ebbe a körbe, vagyis a kkv-k mindössze negyede nyújtaná ezt a juttatást.

A második helyen továbbra is a közlekedési hozzájárulás áll, amivel a kkv-k ötöde kívánja támogatni a dolgozóit. A nemrég bevezetett Széchenyi Pihenőkártya stabilan tartja harmadik helyét, a vállalkozások tizede számol vele – részletezte az eredményeket a marketing főosztály vezetője, Németh László.

A különböző ágazatok közül a mezőgazdasági vállalkozások állnak az élen: több mint felük (64 százalékuk) tervez egy éven belül béren kívüli hozzájárulást. Legnépszerűbb náluk az étkezési utalvány, amelyet a közlekedési költségek megtérítése, illetve a ruhapénz követ.

Az ipari vállalkozásoknál már csak a kkv-k közel fele (48 százalék) gondolkodik valamilyen cafeteria juttatásában (hasonló sorrendben, mint a mezőgazdasági cégek).

A kereskedelmi és szolgáltató vállalkozásoknál szintén alig minden második (43 százalék) kalkulál valamilyen béren kívüli járandósággal. Az étkezés és utazás támogatása mellett a kereskedelemben a pénzbeli jutalmat, a szolgáltató szektorban viszont a pihenőkártyát részesítenék előnyben.

A befektetési típusú béren kívüli hozzájárulások – egészségpénztár, nyugdíjpénztár és életbiztosítás – ugyan kisebb mértékben, de jelen vannak a kkv-knál a cafeteriaelemek között. Számottevő csökkenés az életbiztosításnál figyelhető meg, amely a felére esett vissza, így jelenleg 3 százalékon áll. Ezek a juttatások továbbra is főként a középvállalkozásokra jellemzőek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik