Gazdaság

Elbuktunk nyolcezer munkahelyet

Autógyár (autógyártás, )
Autógyár (autógyártás, )

Lengyelországba viszi új üzemét a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója.

A magyar és az osztrák ajánlatok ellenére a kanadai Magna, a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója úgy döntött, hogy az egykor a Warszawákat, majd Opeleket és Daewoo-kat készítő varsói FSO autógyárban fog Miniket és Infinitiket gyártani. A vezető lengyel gazdasági napilap, a Dziennik Gazeta Prawna értesülései szerint még ebben a hónapban aláírják erről a szerződést a vállalat tulajdonosával, az ukrán AvtoZAZ-zal – adta hírül a Napi Gazdaság.

A Magna egymilliárd zlotyt, több mint hetvenmilliárd forintot fektet be a gyárba, ahol kezdetben két-háromezer, a teljes kapacitás (állítólag akár évi kétszázezer autó) elérésekor hét-nyolcezer embert fognak alkalmazni. A termelés már a jövő év második felében megkezdődhet.

A lengyel gazdasági minisztérium már régóta dolgozik a Magnával való megállapodáson, kísérletei azonban zátonyra futottak a pénzügyminisztérium ellenállásán. A kanadai cég ugyanis azt kérte, hogy a lengyel kormány mintegy kilencvenmillió zloty készpénzzel támogassa beruházását, és hosszú adómentességet biztosítson.

A pénzügyminisztérium ebbe nem ment bele, fájdalomdíjként csak annyit tudtak felajánlani, hogy a varsói önkormányzat az illetékességi körébe tartozó ingatlanadó alól 2013 végéig felmenti a Magnát – írta a Puls Biznesu üzleti napilap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik