Gazdaság

Népmesei forintosítás

ház-pénz-mérlegen (ház és pénz mérlegen)
ház-pénz-mérlegen (ház és pénz mérlegen)

A jogosultaknak csak a harmada jelentkezett, a végső arány 20 százalék körül alakulhat. A többség tehát nem vesz részt a programban. A forintosítás azokon segíthet, akiknek a hitele a tartozás negyedének elengedése után az ingatlan értéke alá csökken. Így esélyük lehet a hitel lezárására a lakás értékesítése után – írja azénpénzem.hu, külön részletezve a banki ajánlatokat a kiváltó hitelekről.

Az adósság forintra váltása és a tartozás negyedének elengedése után úgy számolhatunk, mintha a hitelesek 186 forintos árfolyamon végtörleszthettek volna forinthitelből, több helyen a piacinál kedvezőbb kondíciókkal – emlékeztet a portál.

Ugyanakkor az újonnan elindult, államilag támogatott lakáshitel is adható már az ügyfeleknek. Becsei András ügyvezető igazgató azt mondta: éppen azért sietett az OTP Bank a támogatott hitelek bevezetésével, hogy a forintosítás során erre a kedvező kamatozású kölcsönre térhessenek át az ügyfelek a piaci kamatozású helyett.  Ennek köszönhetően az első évben 9,35 százalékos kamattal törleszthetnek.

Az énpénzem.hu szerint sokan az új törlesztőrészletet sem tudják majd fizetni. Nem mindegy ugyanis, hogy a lakás megvásárlását annak idején mekkora arányban fedezte hitelből az ügyfél. Aki a vételár 90 százalékát kölcsönből fizette, annak a forintosítás után is nagyobb lesz a tartozása, mint a lakás értéke, és feltehetően a jelenleginél valamivel alacsonyabb újabb részletet sem lesz képes törleszteni. Azok számára viszont, akiknek a tartozása a lakás értéke alá csökken, lehetővé válik, hogy az ingatlan eladása után kifizethessék a teljes hitelt. Így kiszabadulhatnak az eddigi csapdahelyzetből.
Egy másik fontos határidő

Ma kérhetik utoljára azt is a jelzáloghitel-adósok, hogy hitelük a jövőben megfeleljen az átlátható árazásra vonatkozó új szabályoknak. A Portfolio.hu-nak nyilatkozó szakemberek szerint nem jellemző, hogy élnének ezzel a lehetőséggel az ügyfelek, mégpedig azért nem, mert az újonnan felvehető hitelek kamatszintje jellemzően jóval magasabb, mint az ugyan nem referencia/fix kamatozású, de a törlesztőrészlet szempontjából még mindig kedvezőbb eredeti hiteleké. Minél hosszabb a futamidő, annál érzékenyebb a törlesztőrészlet egységnyi kamatváltozásra. Könnyen megeshet a fentiek miatt, hogy az „átkötés” kérvényezésének lehetőségével néhány tucatnál több ügyfél nem él az augusztus végi határidőig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik