Az előterjesztők gondoltak az esetleges visszaélések, kiskapuk megelőzésére is: a jogszabály ugyanis előírja, hogy ha az érintett felek bizonyíthatóan csak azért kötöttek több szerződést, hogy ezáltal – felosztva az összeget – kikerüljenek a korlátozás alól, a megállapodásukat változatlanul egy szerződésnek kell tekinteni. A büntetés összege pedig nem csekély a javaslat szerint: a szabályokat be nem tartó adózóknak a másfél millió forint feletti rész húsz százalékát kellene bírságként leróniuk.
A kormány a tranzakciós adóból származó bevétel emelkedését is várja a szigorúbb szabályozástól. Becslések szerint a cégek 42 ezer milliárd forintnyi készpénzforgalmat bonyolítanak egymás között Magyarországon – olvasható a Világgazdaságban.