Gazdaság

Parlamenti igen a tranzakciós adóra

csekkek-villámcsődület (ingyenes, )
csekkek-villámcsődület (ingyenes, )

Január elsejétől kell fizetnünk az új közterhet. És nemcsak nekünk, hanem a jegybanknak és az államkincstárnak is.

A ház 249 igen szavazattal, 94 nem ellenében fogadta el az előterjesztést hétfőn délután. Ennek értelmében január 1-jétől illetéket kell fizetni az átutalások, a postai csekkbefizetések, a készpénzkifizetések és -átutalások után, méghozzá az érintett összeg egy ezrelékét, de legfeljebb hatezer forintot.

A banki készpénzbefizetést mentesítették az adó alól, mint ahogyan a bankközi és az értékpapír-piaci műveleteket is. Az sem illetékköteles, ha saját számláink között mozgatunk pénzt ugyannál a banknál, illetve a számlánkra érkező hitel is adómentes.

A közterhet elvileg a bankoknak, pénzügyi szolgáltatóknak kell megfizetniük, de nagyon valószínű, hogy a cégek valamilyen módon továbbterhelik majd azt ügyfeleikre. MIndez – még óvatos becslések szerint is – több száz forintos pluszkiadást jelent havonta egy átlagos, négytagú családnak.

Illeték terheli a legfeljebb kéthetes lejáratú jegybanki értékpapírok kibocsátását, továbbá az egynapos és a legfeljebb kéthetes lejáratú jegybanki betétlekötést is. Az MNB, a posta vagy az államkincstár esetében nincs hatezres felső korlát. Kivétel, hogy egynapos lejáratú jegybanki betét elhelyezésekor az illeték mértéke 0,01 százalék.

Ez még téma lesz…

A jegybank elnöke szerint a tranzakciós illeték kiterjesztése az MNB-re alkotmányellenes, és sérti az intézmény függetlenségét. Ráadásul semmit nem segít a költségvetésnek, hiszen a következő évben a büdzsét terheli a nemzeti bank ebből származó vesztesége.

Az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter arra számít, hogy a kérdés előkerül a nemzetközi szervezetekkel esedékes megbeszélésen. Varga Mihály ugyanakkor nem hiszi, hogy ezen múlna a megállapodás megkötése.

A tranzakciós illetékből származó bevétel egyébként a munkahelyvédelmi program kiadásait fedezi majd. A javaslatot kedden nyújta be a parlamentnek a szaktárca.

Jön a biztosítási adó

A honatyák hétfői döntése alapján két közterhet vált ki január elsejétől: a biztosítókat terhelő különadót és a tűzvédelmi hozzájárulást. Mértéke a cascónál a díj 15 százaléka, vagyon- és balesetbiztosításnál pedig a 10 százaléka.

Az új adónem – amelynek alanya a biztosító – nem terheli sem az élet-, sem pedig a betegségbiztosításokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik