Gazdaság

Ősszel dönthetnek Orbán tíz pontjáról

Orbán Viktor (Orbán Viktor, foci, )
Orbán Viktor (Orbán Viktor, foci, )

Az Országgyűlés szeptemberben fogadhatja el a háromszázmilliárd forintos munkahelyvédelmi csomagot. Nemcsak az új munkahelyekre, hanem a már meglévőkre is lesz kedvezmény a munkáltatói terheknél.

A hétfőn meghirdetett tízpontos munkahelyvédelmi akció részeként a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a képzettséget nem igénylő munkát végző 25 és 55 éves kor közöttiek után fizetendő munkáltatói terheket a felére csökkentenék. A huszonötnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig a jövőben 16 százalékos kisvállalati adót választhatnának.

Foglalkoztatás

A 25 év alattiaknál 200 ezer, az 55 év felettieknél 500 ezer főt érint a bejelentett intézkedéscsomag – idézte a tárca számítását a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára Balog Ádám az MTI-nek. Hozzátette azt is, hogy az első csoportban 18 százalékos, az utóbbiban 36 százalékos a magyar foglalkoztatási arány, amely mindkét korcsoportban nemcsak az EU átlagától marad el, hanem még a régiós átlagtól is.

Arra a kérdésre, hogy a munkavédelmi program a jelenleg foglalkoztatottak megtartását vagy az új emberek felvételét segíti-e, a helyettes államtitkár úgy válaszolt: a program mindkét cél elérését támogatja. A foglalkoztatás logikájából természetesen az következik, hogy az 55 év felettieknél a munkahelyek megtartása a fontosabb, míg a 25 év alattiaknál elsősorban új munkahelyek teremtését segítheti az akcióterv – magyarázta.

Hangsúlyozta azt is, a növekedéshez fontos, hogy a vállalkozásokat az adókörnyezet ne korlátozza. Mert “bár az adóterhelés mindig korlátot jelent, nem szabad, hogy olyan mértékben szűkítse a vállalkozások mozgásterét, hogy az már növekedési áldozattal járjon”.

“Mivel Magyarországon a kis- és közepes vállalatok növekedését elsősorban a foglalkoztatást terhelő adók befolyásolják, ezért ezeknek az adóknak és járulékoknak a csökkentésére van szükség” – emelte ki a helyettes államtitkár. Véleménye szerint a megfelelő adózási környezet jelenthet valós ösztönzést a működőképes kisvállalkozói szektornak a gazdasági növekedés beindulásakor, arról nem is szólva, hogy a meghirdetett kedvezmények segítenek abban, hogy túléljék a jelenlegi válságos időszakot. Balog Ádám elmondta: a szociális hozzájárulásból levonható kedvezmények a vállalkozásoknak 100-150 milliárd forintos tehercsökkentést jelentenek.

Vállalkozói adózás

A jelenleg igénybe vehető egyszerűsített adózási formák megmaradnak, így az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho), az egyszerűsített vállalkozási adó (eva), illetve az átalányadók különböző fajtái – emelte ki a helyettes államtitkár. De jelezte azt is, hogy a tárca konzultál a vállalkozásokkal, a piaccal. Amennyiben olyan felvetés fogalmazódik meg, hogy a felsorolt egyszerűsített adózási formák közül valamelyikre már nincs szükség, akkor szóba jöhet a megszüntetés.


Fotó: Hír24

A 6 millió forint alatti árbevételű mikrovállalkozásoknál olyan tételes átalány – nevezhetjük kisadónak – kerül bevezetésre, amely kiváltja a társasági adót, a személyi jövedelemadót, a járulékokat és a szociális hozzájárulási adót, mértéke főállásban havi 50 ezer, mellékállásban havi 25 ezer forint lesz. Külön érdemes kiemelni, hogy ebben az adózási formában az áfát nem lehetne elszámolni – magyarázta Balog Ádám.

A helyettes államtitkár véleménye szerint amennyiben egy eva-körbe tartozó vállalkozás árbevétele nem éri el az évi 6 millió forintot – ide tartozik az evások 60-70 százaléka -, a vállalkozónak lehetősége lesz arra, hogy éljen ezzel a “kedvező ajánlattal”.

A másik kedvező adózási lehetőségre is felhívta a figyelmet, amelyet a 25 főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások vehetnek igénybe. A 16 százalékos adókulcs a nyereség és a bérköltség, mint adóalap után lenne fizetendő.A meghirdetett 300 milliárd forintos csomagból a már említett 100-150 milliárdos tétel mellett, az utóbb felsorolt kedvezményes adózási formák további 150-200 milliárd forintos adókedvezményt jelentenek a vállalkozásoknak – közölte a helyettes államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy a program felülről nyitott-e, azaz szükség esetén több kiadást is elviselne a költségvetés, azt felelte, hogy szaktárca viszonylag pontos becslés alapján számolt a 300 milliárd forintos összeggel.

Kiemelte azt is, hogy meghatározott körbe tartozó vállalkozók számára (500 ezer euró alatti éves bevétel esetén) finanszírozási könnyítést jelenthet, hogy pénzforgalmi szemléletű általánosforgalmiadó-elszámolást választhatnak. Ennek lényege, hogy az ilyen elszámolást választó vállalkozások csak akkor kötelesek befizetni az áfát, ha nekik az ellenértéket már kifizették, de ennek feltétele, hogy vállalják, hogy a beszerzések áfáját is csak akkor vonják le, ha a szállítói számlát kiegyenlítették – hangsúlyozta Balog Ádám.

A helyettes államtitkár rámutatott: az Országgyűlés várhatóan szeptemberben fogadja el a munkavédelmi csomagot, így a vállalkozásoknak elegendő idejük áll rendelkezésre ahhoz, hogy döntsenek az esetleges januári változtatásokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik