Gazdaság

Saját magától szedne be pénzt az állam – a Bankszövetség nem érti

A Magyar Bankszövetség szerint az egyeztetéseken egyáltalán nem volt szó arról, hogy a tranzakciós illeték a Magyar Nemzeti Bankot is érinteni fogja.

A Magyar Bankszövetségnek nem volt tudomása az egyes monetáris politikai eszközök illetékalapként nevesítéséről, a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) érintő rendelkezések egyáltalán nem képezték egyeztetés tárgyát – közölte csütörtökön a szövetség. Ezekről a rendelkezésekről a szervezet közleménye szerint csak a részletes hatásvizsgálatok elvégzését követően tud állást foglalni.

Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága által a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági módosító javaslat ugyanakkor számos olyan elemet tartalmaz, amely a bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és az MNB közötti tárgyalások eredményének megfelelnek – olvasható a közleményben.

A költségvetési bizottság módosító javaslata az illeték hatályát – meghatározott kivételektől eltekintve – kiterjesztené a kincstári körben végzett fizetési műveletekre, továbbá részben bevonná az illetékfizetési körbe az MNB-t is. Amennyiben az illeték alanya az MNB vagy a kincstár, az illeték mértéke – illetékfizetési korlát nélkül – az illetékalap egy ezreléke. Az egynapos jegybanki betét elhelyezésére irányuló lekötési művelet esetében az illeték mértéke 0,01 százalék.

A költségvetési bizottság javaslata amellett, hogy fizetési műveletenként hatezer forintban maximálná a tranzakciós illetéket, kiemeli az illetékfizetési körből a készpénzbefizetést, a bankközi műveleteket teljes körűen mentesítené az illetékfizetési kötelezettség alól, ahogy az értékpapír-piaci műveleteket is.

A pénzügyi tranzakciós illeték MNB pénzügyi műveleteire való kiterjesztésével, mint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön ismertette, 100 milliárd forintot biztosítanának a foglalkoztatást segítő új, 300 milliárd forintos programhoz.

A bankrendszertől 140 milliárd forint tranzakciósilleték-bevétellel számolnak 2013-ban, és jövőre megmarad a bankadó fele, ami 60 milliárd forint bevételt biztosít.

Az MTI-nek nyilatkozó elemzők egyebek között arra hívták fel a figyelmet, nem teljesen világos, hogy valóban az MNB-nek kell-e megfizetnie az egynapos és kéthetes betétek utáni illetéket. Amennyiben így van, végül azt a költségvetés fizeti meg, hiszen a jegybank eredményét, ha csúszással is, a büdzsének kell állnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik