Gazdaság

A bankszövetség szerint Matolcsy már megint más úton jár

matolcsy (matolcsy györgy, TNOR, politika, )
matolcsy (matolcsy györgy, TNOR, politika, )

A Bankszövetség szerint Matolcsy György egész mást ígért tavaly decemberben, mint amit a mai bejelentésben közölt. Szerintük a magyar bankszektor már nem bír ki újabb terheket.

A Magyar Bankszövetség szerint a kormány csütörtöki bejelentése, amely szerint a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevétel elérheti a 280 milliárd forintot, ellentmond a kormány és a bankszövetség 2011. decemberi megállapodásának, és a közelmúlt szakmai egyeztetéseinek, hiszen az eddigi szakmai elemzések ezen összeg kevesebb mint a felére vonatkoztak.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a jövő évi költségvetési kiadások 170 milliárd forintos növekményének oroszlánrészét úgy finanszírozzák, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékből a korábban tervezett 130 milliárd forinttal szemben 280 milliárd forintot szednek be.

A parlament elé beterjesztett törvényjavaslat alapján 300-400 milliárd forint folyhatna be felső korlát nélkül ebből az adónemből.

A miniszter elmondta, hogy a kormány több kérdésben folytat tárgyalásokat a bankszövetséggel, így a tranzakciós illeték felső korlátjáról, a bankadó esetleges kivezetéséről, valamint egy pénzügyi élénkítő paktumról. Úgy fogalmazott: “ha kivezetik a bankadót, nem lehetne általános felső korlátja a tranzakciós illetéknek”, hiszen a bankadó kivezetése révén kieső forrást pótolni kell. Közölte, hogy a tárgyalások témája emellett egy új otthonteremtési program, mert a mostani “lássuk be, nem működik”.

A bankszövetség elnöksége nevében kiadott közlemény emlékeztet arra: a szakmai tárgyalások megkezdésekor a felek megállapodtak, hogy a közösen kialakítandó megoldási javaslat eléréséig zárt egyeztetéseket folytatnak, és azt a sajtó bevonásával és kommunikációs eszközökkel nem befolyásolják.

A bankszektor a gazdaság szerves része, amely minden ágazattal kölcsönös, egymásra utalt kapcsolatban áll. A válságkezelési intézkedések jelentős, az európai uniós gyakorlathoz képest tízszeres többletterhet helyeztek már eddig is a magyar bankszektorra. A folyamatosan fenntartott többletadóztatás és az új szabályozási terhek hatására a bankrendszer nem képes hitelezési aktivitását szinten tartani, ami rontja a gazdaság növekedési pályára állításának az esélyét – hangsúlyozza a közlemény.

“A mai nap bejelentett tranzakciós illeték mérték tovább rontaná a gazdaság megroppant versenyképességét, csökkentené a kilábalási esélyeket, hozzájárulna a feketegazdaság térnyeréséhez, és nem utolsósorban jelentősen megnövelné a pénzügyi tranzakciók külföldre áramlásának esélyét. A Magyar Bankszövetség a megoldást a hatásmechanizmusok feltárásán alapuló szakmai tárgyalások folytatásában látja” – fogalmaz a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik