Gazdaság

Nagy a csend a szocpol körül

Egyelőre kevés helyen érhető el az elvben januártól már ismét élő vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, közismertebb nevén szocpol - írja a Világgazdaság.

A lap szerdai száma szerint a nyolc legnagyobb magyarországi hitelintézet közül csak az OTP Bank honlapján szerepelnek a ma élő változattal kapcsolatos tudnivalók, a többi szereplőnél még nincs lehetőség az igénylésre, vagy csak nem hívják fel rá külön a figyelmet.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy már több bank is megkötötte a Magyar Államkincstárral és a Nemzetgazdasági Minisztériummal a szocpol nyújtásához szükséges háromoldalú szerződést. A késlekedésnek a lap szerint több oka is lehet. Az egyik, hogy a bankoknak az elmúlt időszakban több jogszabályi változás végrehajtására – így például a végtörlesztésre – is fel kellett készülniük. A másik, hogy a lakásépítési támogatást csak viszonylag szűk kör veheti igénybe, így a pénzügyi szolgáltatóknál nem létérdek az azonnali bevezetés. Végül, szerepet játszhat benne az alacsony lakáspiaci kereslet is.

A kormány korábbi várakozásai szerint 2012-ben négyezer család fogja igényelni a támogatást, ez a költségvetésnek 5,2 milliárd forintba kerül majd – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik