Gazdaság

Nagyot zuhant a reálkereset

A nettó átlagbér 140 800 forint volt az év első két hónapjában, a fizikai munkások fizetése nem érte el a százezret. A reálkereset több mint 3 százalékkal csökkent februárban.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézmé­nyek­­nél és a meg­figyelt nonprofit szer­ve­zeteknél a nyolcórás dolgozók átlagos bruttó keresete 217 800 forint volt 2012. január-februárban. A versenyszférában 225 200, a költségvetési szervezeteknél pedig 202 000 forint volt a bruttó. Ez azt jelenti, hogy 5,5 százalékkal haladták meg a 2011-es kereseteket. Az átlag­­keresetek a versenyszférában 7, a költségvetés területén 1,7 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 140 800 forint volt: a fizikai dolgozók 99 ezer, a szellemi foglalkozásúak 182 700 forintot kaptak kézhez. A nettó tehát 2,5 százalékkal nőtt egy év alatt. Az infláció februárban 5,9 százalékos volt, ez azt jelenti, hogy 3,4 százalékkal csökkentek a reálkeresetek. A megélhetés egy év alatt nagyon megdrágult, 30 százalékkal nőtt például a sertészsiradék, negyedével a margarin és a tojás ára. A cukor ötödével, a csokoládé és kakaó pedig majdcsak 18 százalékkal lett drágább, illetve az üzemanyagárak is több mint 17 százalékkal emelkedtek.

A legmagasabb a pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzők bruttója volt, 440 700 forint. Ezt az információ és kommu­ni­ká­ció követi, 399 700, majd az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőz­ellátás, légkondicionálás) 338 700 forintos bruttó keresettel. A leg­alacsonyabb a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén munkálkodó emberek bére: nem haladja meg a 140 200 forintot. A humán-egészség­ügyi, szociális ellátásban dolgozók sem dúskálhatnak, átlagosan 156 100 a bruttójuk. A mezőgazdaság, erdő­gaz­dálko­dás, halászat ágazat munkavállalóinak az átlagbére az egészségügyi munkavállalókénál épp egy ezressel magasabb.

Még több ember bére csökkent volna

A költségvetési szférában és a nonprofit szerve­ze­teknél az adó- és járulékváltozások miatti nettóbér-csökkenés miatt 2012. januártól az arra jogosultak bérkompenzációt kaptak. A teljes mun­ka­idősök mintegy 59 százaléka átlagosan 10 700 forintot, a nonprofit szervezeteknél dolgozók 8 százaléka, 10 600 forint juttatást kapott ezen a címen. (Az egy hónappal korábbi adatokhoz képest 3 százalékkal több embernek kellett kompenzálni a bérét, és az átlagos juttatási összeg is nőtt január óta. Ez azt jelentheti, hogy vannak olyan szervezetek, ahol csak az év második hónapjában kaptak pluszpénzt az alacsony keresetűek.)

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 7,7 százalékkal – ezen belül a versenyszférában dolgozóké 9,9 százalékkal – haladta meg az egy évvel korábbit. A költ­ségvetési intézményeknél dolgozók – közfoglalkoztatottak nélkül számított – alap­il­let­ménye 3,8 százalékkal emelkedett. A növekedés döntően a humán-egészségügyi, szociális ellátás ágakban következett be, a 2012. évi garantált bérminimum változása miatt. A február havi bérindex jelentős növekedését a vissza­menőleges béremelések okozták.

34 ezerrel kevesebben dolgoztak

A versenyszférában (a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál) 1,798 millióan dolgoztak, 29,6 ezer fővel kevesebben, mint egy éve.Összességében a nemzetgazdaságban alkalmazásban állók száma 34 300-zal csökkent.

A költségvetési szerveknél 696 ezren, 8200-zal keve­sebben. A közfoglalkoztatottak száma átlagosan 32 ezer volt, közülük 21 700-an dolgoztak teljes munkaidőben. A nonprofit szervezeteknél 103 ezer ember munkálkodott, a dolgozók létszáma 3500-zal emelkedett egy év alatt.

TÖBB EZER ÁLLÁSLEHETŐSÉG A PROFESSION.HU-N, KATT IDE!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik