Belföld

Végtörlesztés: ki nevet a végén?

Két devizahiteles, akik hiába vettek fel forinthitelt a devizahitelük végtörlesztésére. Most két hitelt törleszthetnek.

Nem mindig működött hibamentesen a banki adminisztráció, amikor a végtörlesztésről volt szó. A két tudomásunkra jutott esetben az a közös, hogy a devizahitelesek mindennek eleget tettek, amit a bank számukra előírt, mégsem tudtak végtörleszteni. S mivel forinthitelből szerették volna rendezni a devizahitelüket, így most két hitel törlesztőrészleteit fizethetik. Finoman szólva is csalódottak. Az érintett bankok azt ígérték, kivizsgálják az ügyüket.

Azt hitte, teljesítette a feltételeket

Egyik olvasónk (nevezzük Sándornak) az Erstében felvett svájcifrank-hitelét szerette volna végtörlesztéssel lenullázni. A bankfiók december végén állította ki számára a tartozásigazolást, amely a kiállítás napján fennálló tartozás összegét tartalmazta. Más iratot nem kapott arról, hogy mennyit kell fizetnie, csak ezt az egyet.


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Sándor befizetett még egy törlesztőrészletet január elején, majd a január végi határidő előtt zároltatta a tartozásigazoláson szereplő összeg egyik felét a lakossági folyószámláján, a másik felére pedig hitelígérvényt nyújtott be (a felvett forinthitelről), amit a fiók be is fogadott. Abban a hiszemben volt, hogy a részlet befizetésével, a zárolással és a hitelígérvénnyel teljesítette a végtörlesztés feltételeit.

1 százalék híja volt

Február első hetében telefonon kapott értesítést arról, hogy a bank szerint nem teljesítette maradéktalanul a vállalt feltételeket, ezért nem biztosítják számára a végtörlesztés lehetőségét. Azzal indokolták a döntést, hogy a január 30-án fennálló tartozását nem fedezte teljesen a hitelígérvény és a zárolt összeg. 1 százalék (80 ezer forint) híja volt a végtörlesztésnek, holott ő pontosan annyit fizetett be, amennyit a tartozásigazolásra írtak neki. Testvére egy másik banknál végtörlesztett. Neki szóltak, hogy kis rátartással fizesse be az összeget, így nála nem is volt probléma.

Ha időben (még január 30-a előtt) szólt volna Sándornak az ügyintéző vagy értesítette volna a bank, be tudta volna fizetni a hiányzó pénzt. De nem figyelmeztették. Sándor úgy gondolja, nem ő a hibás. Most két hitelt fizethet, mert továbbra is törlesztenie kell a devizahitelét, és az új, a végtörlesztésre felvett forinthitelt is. Panasszal élt a banknál, ahol nem tudták neki megmondani, hogyan rendeződhet a problémája.

Mi lehet a vége?

Az Erste azt írta megkeresésünkre, hogy fixált árfolyamú végtörlesztésnél nem fordulhatott elő a leírt eset, mivel nincs árfolyamkülönbözet. Amennyiben az ügyfél bankhoz benyújtott panasza alapján azt állapítják meg, hogy banki hiba történt, kártalanítani fogják Sándort, és elvégzik a végtörlesztést. Ha viszont azt állapítják meg, hogy nem a bank hibázott, a felvett forinthitelt visszautalja a bank a másik pénzintézetnek.

Nem szabadult a banktól

Másik olvasónk (hívjuk Attilának) az OTP-nél jelentette be végtörlesztési szándékát, de szintén nem járt sikerrel, pedig ő is mindent megtett, amit a bank előírt neki. Másik banktól vett fel hitelt, hogy végtörlesszen, s 180 forintos svájcifrank-árfolyamon be is fizette a bank által kért összeget, határidőre. Ez után szóltak neki, hogy 3 okból sem tudják elfogadni a végtörlesztését.

A bank szerint az volt az egyik gond, hogy Attila nem szerepelt végtörlesztőket nyilvántartó központi rendszerben. Pedig a fiókban azt mondták neki, a fiók nyilvántartásában benne volt. Ezenkívül nem a megfelelő nyomtatványt töltették ki vele a fiókban (elmondása szerint csak egyféle nyomtatvány volt), valamint a nyomtatványon nem szerepelt, milyen árfolyamon törlesztene. A fizetés előtt mindezeket nem jelezték neki.

A banknak kellett volna tudnia

Attila úgy gondolja, a nyilvántartásba vétel, a megfelelő nyomtatvány kitöltetése, és az árfolyam szerepeltetése a nyomtatványon mind a bank feladata lett volna. Hiszen a banknak kell tudnia, hogy a saját rendszerében mit hogyan kell adminisztrálnia ahhoz, hogy az a banknak megfeleljen. Attila panasszal élt. Úgy tudja, hogy vizsgálják az ügyét, és megoldás születhet. Csak azt nem mondták neki, hogy mikor. Addig is kénytelen mindkét hitelét törleszteni.

Az OTP megkeresésünkre azt válaszolta, a rögzített árfolyamú végtörlesztések kezelésénél is mindenben a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el. Ugyanakkor azt is elismerték, egyedi hibák kis számban, de előfordulhattak. Az ügyfelek panaszait megvizsgálják, és ha megalapozott, megteszik a szükséges lépéseket. Kártalanításra vonatkozó kérdésünkre nem reagáltak.

A PSZÁF adatai szerint február végéig összesen mintegy 160 ezer lakossági hitelszerződés zárulhat fix árfolyamú végtörlesztéssel. Reméljük, Sándor és Attila ügye megnyugtatóan rendeződik, és ők is közéjük tartozhatnak majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik