Gazdaság

Az árfolyamgátba menekülnek a magyarok

A bankszövetség szerint a jogosultak 75 százaléka lép be a rendszerbe. Start április 1-jén, de csak a közszolgáknak. Számoljon velünk!

Kovács Levente főtitkár azt jövendöli, hogy a jelenlegi devizaalapú, illetve devizahitel-állomány mintegy kétharmadát vonják be az új árfolyamgát rendszerébe. Azok élhetnek a lehetőséggel, akik legfeljebb 20 millió forint értékben adósodtak el, és nem késtek 90 napnál többet az aktuális részletek utalásával.

A svájci frank esetében 180 forinton, az euró esetében 250 forinton, a japán jen esetében pedig 2,5 forinton rögzítik az árfolyamot. Az e feletti összegből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell megfizetnie a 60 hónap elteltével, ezt viszont kamatostul.

Az árfolyamrögzítésre öt évig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A törvény mindazonáltal lehetőséget biztosít arra, hogy három év elteltével az ügyfél kezdeményezze az árfolyamrögzítés megszüntetését.

A bankok három hullámban fogadják a jelentkezőket: április 1-jétől a közszféra dolgozói, június 1-jétől a többi lakáshiteles, szeptembertől pedig a szabad felhasználású devizakölcsönnel rendelkezők jelentkezhetnek.

Számoljon velünk:

 

Érdemes azoknak is belépniük az árfolyamgátprogramba, akiknek már van lakástakarék-pénztári megtakarításuk. Kattinson az infókért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik