Gazdaság

Konkrét lépéseket vár az IMF

Csütörtök este találkozott Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és Fellegi Tamás, IMF tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.


Washingtonban találkoztak (Fotó: AFP / IMF)

Magyarországnak olyan politikát kell folytatnia, amely megerősíti a piacok bizalmát a magyar gazdasági helyzetben, és lefekteti a fenntartható fejlődés alapjait az országban – állapodott meg csütörtök esti washingtoni találkozóján Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.

A magyar kormány elkötelezett

A magyar fél által kiadott közlemény szerint Fellegi Tamás megerősítette a magyar kormány elkötelezettségét amellett, hogy ezeket a célkitűzéseket megvalósítsa egy közös egyetértéssel elfogadott program keretében. A miniszter hangoztatta az időtényező fontosságát, s rámutatott, hogy Magyarország az EU tagállama, s minden IMF-programról folytatott megbeszélésről egyeztetnie kell az unió vezetésével, ezért a magyar delegáció hamarosan megbeszélést folytat az Európai Központi Bankkal és az Európai Bizottsággal is.

A tárca nélküli miniszter kifejezte a magyar kormány készségét arra, hogy megvitassa a részt vevő felek valamennyi felmerülő aggályát.

“Teljes mértékben megértjük és egyetértettünk az IMF szakértőivel abban, hogy Magyarországnak olyan irányvonalat kell követnie, amely megerősíti a piacok bizalmát, a magyar gazdaságot és a magyar intézményeket, hogy lefektessük a fenntartható gazdasági növekedés alapjait” – jelentette ki a tárgyalások után megtartott sajtótájékoztatóján Fellegi Tamás.

“Elismertük, hogy a két fő fókuszpontnak a piacok bizonyosságának és bizalmának, valamint a gazdasági növekedésnek kell lennie” – hangsúlyozta Fellegi Tamás, aki elmondta, a jövő héten európai partnereivel tárgyal, hogy a nézetkülönbségek elsimítása után meg lehessen állapodni a tárgyalások menetrendjében és azok megkezdésében.

Fellegi sietne a készenléti hitellel

A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta az időtényező, vagyis annak fontosságát, hogy a hivatalos tárgyalások minél előbb meg tudjanak kezdődni. Az MTI-nek nyilatkozva Fellegi Tamás elmondta, hogy az IMF-fel folytatott megbeszélései csupán az első állomását jelentették egy kéthetes előkészítő tárgyalássorozatnak. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a washingtoni egyeztetések közben nem kellett módosítani a magyar küldöttség mandátumát (vagyis azok egy olyan megállapodásról folytak, amelyek elősegítik, hogy Magyarország a piacokról finanszírozhassa magát).


Lagarde  “hasznosnak” nevezte a tárgyalásokat (Fotó: AFP)

Fellegi Tamás szerint a megbeszélések minden szintjén említésre került a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének, valamint egy háromoldalú, magyar-IMF-EU megállapodásnak a fontossága, az új alkotmány rendelkezései viszont nem kerültek szóba. A tárca nélküli miniszter a távirati irodának elmondta, hogy a leendő készenléti hitelkeret összegéről sem esett szó.

A hitelkeret majdani hivatalos formájára vonatkozó kérdésre Fellegi Tamás így válaszolt: “A jelen pillanatban ott tartunk, hogy egy olyan készenléti hitelről fogunk tárgyalni minden valószínűség szerint, amelynek fontos eleme lesz a kondicionalitás és az ellenőrzés is. Ennek a konkrét formája és összege a tárgyalások függvénye lesz.”

Konkrét lépéseket vár az IMF

Christine Lagarde IMF-vezérigazgató közleményében “hasznosnak” nevezte a tárgyalásokat, s rámutatott, hogy a valutaalap, mielőtt eldönti, mikor kezdi el a tárgyalásokat egy készenléti megállapodásról és elkezdi-e őket, szükségesnek tartja, hogy olyan konkrét lépéseket lásson, amelyek a kormány erős elkötelezettségét mutatják, hogy minden olyan politikai kérdésben lépni fog, amely lényeges a makrogazdasági stabilitás szempontjából.

“Az európai hatóságok és intézmények támogatása szintén kulcsfontosságú lenne az új program sikeres megvitatásához”- hangzott az IMF vezetőjének közleménye.

A Lagarde-Fellegi megbeszélésen magyar részről részt vett Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Szapáry György washingtoni nagykövet is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik