Gazdaság

Napi kétmilliárdot buknak a bankok a végtörlesztés miatt

A Népszava szerint van olyan közintézmény, ahol a munkavállalóknak kellett eldönteni, kik élhessenek a 7,5 millió forintos munkáltatói támogatással.

A hazai bankrendszer napi kétmilliárd forint veszteséget szenved el a végtörlesztés miatt – írja a Népszava. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) november végi adatai szerint a bankok összességében 134,2 milliárd forint veszteséget könyvelhettek el. Ez az elmúlt két hétben tovább emelkedhetett. A lap szerint 80 ezernél is többen jelezték végtörlesztési szándékukat, s az 50 ezret is meghaladja azok száma, akik már alá is írták a szerződést. A Népszava úgy tudja, többségük a készpénzes fizetéses konstrukciót választotta. Az árfolyamgát lehetőségével pedig majd’ 4 ezren éltek.

A kormányzat nemrég lehetővé tette a munkáltatóknak, hogy 7,5 millió forintig adómentesen támogathatják munkavállalóikat, hogy deviza alapú jelzáloghitelüket a végtörlesztés keretében kifizethessék. Több közintézményben, hivatalban is nyomtatványokon kértek információkat a dolgozóktól adósságaikról, s egy nap alatt kellett ezeket a kérdőíveket kitölteni. A lap szerint volt olyan közintézmény, ahol ezt követően nem sokkal, közölték az érintettekkel, hogy sajnos mégsem tud a fenntartó segíteni, míg akadt olyan kormányhivatal, ahol a munkavállalóknak kellett eldönteni, kik élhessenek a 7,5 millió forintos támogatással, mert mindenkinek nem jutna a pénzből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik