A múlt hét közepén az USA jegybankja, az Európai Központi Bank valamint a kanadai, a brit, a svájci, és a japán nemzeti bank olyan közös intézkedést tett közzé, ami 2013. februárjáig javíthat a bankközi likviditás szorult helyzetén. A bejelentést követően az árfolyamok rakéta-üzemmódba kapcsoltak a tőkepiacokon. A német részvényindex, a DAX 5%-ot, az amerikai Dow Jones Index pedig 4%-ot emelkedett. A részvényekkel karöltve a nemesfémárfolyamok is látványosan erősödtek. Igaz, ennél tovább már nem tartott az eufória, az emelkedés dinamikája már másnapra kifulladt. Érkezhet azonban még további lendület a december 8-án és 9-én megtartandó euróövezeti csúcstól, amelyen a német kancellár és a francia miniszterelnök a sokadik közös tervüket fogják bemutatni az euró megmentésére, és amelyen az új olasz miniszterelnök, Mario Monti is ismertetheti országa szanálási terveit.
Az új római kormánnyal szembeni várakozások hatalmasak. Olaszországnak az elmúlt héten kellett először csaknem 8%-os hozamot fizetnie a hároméves futamidejű állampapírjaira, ami példa nélküli az euróövezetben. A hosszú lejáratú államkötvények hozama szintén rekordmagasságba emelkedett. Mindez egyre inkább a görög államcsőd kialakulásának előzményeire emlékeztet, így nem csoda, hogy időközben már olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint Olaszország a Nemzetközi Valutaalaptól kérhet 600 milliárd eurós alacsony kamatozású hitelt az életben maradáshoz, igaz az IMF hitelezési kapacitása jelenleg ennek a felét sem éri el.
A szuverén adósságválság tovaterjedését a kezdetek óta figyelemmel követve, mostanra egyre nyilvánvalóbb, hogy a felhalmozott államadósságok valójában soha nem lesznek visszafizethetőek. A cél a legjobb esetben is csak a kezelhető szinten tartásuk, a totális összeomlás elkerülése lehet. Ehhez hovatovább az infláció jelentheti a kormányzati irányítás számára az egyedüli – ámbár a lakossági megtakarítások szempontjából igencsak ármányos – menekülési útvonalat. A múlt heti összehangolt jegybanki lépés azt mindenképpen egyértelművé teszi, hogy egységes az elszántság a bankrendszer életben tartására, és ha kell, akkor korlátlanul fog is folyni a pénz a rendszerbe. Fundamentálisan ennél viharosabb hátszelet el sem lehet képzelni az aranynak.
Az európai államadósságok finanszírozása egyre inkább egy kilátástalan spirálba torkollik, minden uniós tagország küzd már az emelkedő hozamok és az eladhatatlan kincstárjegyek problémájával. A gondok a pénzügyi unió szívét jelentő Németországig is elérnek, ahol szintén emelkedésnek indultak a kormánykötvény-hozamok, és a vételi érdeklődés is alábbhagyott a korábban abszolút biztosnak tartott német papírok iránt. Mindemellett az egyre mélyülő adósságválság kísérőjelenségeként már enyhe recessziót valószínűsít jövőre a legfejlettebb ipari államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Európában, és hasonlóan negatív kilátásokat fogalmaztak meg a Goldman Sachs bankcsoport és a Standard & Poor’s hitelminősítő elemzői is az utóbbi napokban.
