Eredetileg 40 milliárd értékben kínált fel az állami kibocsátó 3 hónapos hátralévő futamidejű diszkontkincstárjegyeket, amelyre 103,2 milliárd ajánlat érkezett. Ebből 52 milliárdot (az egy héttel korábbival megegyező mennyiséget) fogadott el az ÁKK. A hozam 6,78-7,41 százalék között alakult, az átlagérték 7,32 százalék lett, amely 69 bázisponttal magasabb az egy héttel korábbi aukciós hozamnál, és 7 bázisponttal haladja meg a tegnapi azonos lejáratra vonatkozó másodpiaci referenciahozamot.
A mai kamatdöntő ülés előtt továbbra is erőteljes (a 6 százalékos jelenlegi alaprátát figyelembe véve több mint 100 bázispontos) emelést áraz tehát a piac. Az előzetes felmérések szerint a jegybanki szigorítás első lépésben 50 bázispont (0,5 százalékpont) lehet, de van olyan elemző, aki 200 bázispontos ugrást is elképzelhetőnek tart, s olyan is, aki szerint az MNB 10. alkalommal is változatlanul hagyja az alapkamatot (utoljára a januári ülésen módosította a monetáris tanács a rátát, 25 bázisponttal emelte azt).