Gazdaság

Stadionokra is költene a Fidesz az evabevételből

A remélt növekményből fedeznék a Puskás- és az Albert-stadion, az Erkel Színház, valamint a Pest Megyei Bíróság rekonstrukcióját.

Bánki Erik, a sport- és turizmusbizottság fideszes elnöke azt javasolja: az evabevételből finanszírozzák a Puskás Ferenc és az Albert Flórián Stadion újjáépítését, erre 2012-ben hétmilliárd forintot adna. Indoklásában azt írta, hogy a két létesítmény jelenlegi állapotában nem alkalmas arra, hogy a kiemelt sportrendezvényeknek, koncerteknek otthont adjon.

Lázár János frakcióvezető és Farkas Sándor közös módosító indítványában arra mutat rá, hogy mivel 2012-ben Magyarországon rendezhetik a kettesfogathajtó-világbajnokságot, szükséges 75 millió forintot biztosítani erre.

A frakcióvezető egy másik javaslatával 1,6 milliárd forintot biztosítana a bírói és az ügyészi illetményalap növelésére, a címpótlék alkalmazási körének bővítésére, a “mozgóbírói” pótlék bevezetésére, 20 ügyész, 180 bírósági titkár és 200 bírósági ügyintéző felvételére, a Pest Megyei Bíróság épületrekonstrukciójára, valamint egy új kerületi bíróság kialakítására, amely a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességi körébe tartozó kerületek leválasztásával jönne létre.

L. Simon László, a kulturális bizottság elnöke ugyancsak az evabevételből 1,7 milliárd forintot biztosítana az Erkel Színház rekonstrukciójára. Százmillió forintot pedig a budapesti Ötvenhatosok terén kialakítandó új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításához kapcsolódó feladatokra.

Az ugyancsak fideszes Bányai Gábor 150 millió forintot juttatna a Magyar-Turán Alapítványnak, amely évek óta főszervezője a Kurultajnak, ami indoklása szerint Magyarország legnagyobb hagyományőrző eseménye. Az alapítvány 2012-ben rendezi meg “a hun-türk tudatú népek közös gyűlését, amelyre több mint egy tucat ország küldötteit várják a szervezők” – érvelt javaslata mellett a képviselő.

Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke a korhatár előtti szolgálati ellátásokra jutó összeget 9 milliárd forinttal csökkentené, így biztosítva, hogy jövőre a belügyminiszter irányítása alá tartozó fegyveres szervek hivatásos állományának tiszthelyettes és zászlós rendfokozatú tagjai átmenetileg havi bruttó 14 ezer forint kiegészítő juttatást kapjanak.

A képviselő vasúti hidak és acélszerkezetek felújítására 4,1 milliárd forintot juttatna a tervek szerint növekvő evabevételekből. Ez lenne a forrása a Magyar Művészeti Akadémia 500 millió forinttal emelkedő támogatásának is.

Rogán Antal 600 millió forint többletet adna az eva-bevételekből a társadalmi, gazdasági és területi hátránykiegyenlítést elősegítő programokra, így a többi között roma szakkollégiumokra és roma fiatalok képzésére, valamint a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatására. Emellett 800 millió forinttal növelné a Nemzeti Civil Alapprogram támogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik