Gazdaság

KGFB: Kiélezett verseny a biztosítók között

Erőteljes ár- és szolgáltatásverseny jellemzi az idén is az év végi kötelező-kampányt.

Ezekben a napokban kapja meg az értesítést a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjról (KGFB) az a mintegy 3,3 millió gépjármű tulajdonos, akiknek szerződése az év végén jár le. Így azok, akik esetleg még nem gondolták végig, hogy maradnak-e korábbi partnerüknél, várhatóan átböngészik a jövő évre szóló ajánlatokat. (Nem küldenek a jelenlegi kampányban tájékoztatást annak a nagyságrendileg 800 ezer autósnak, akinél a szerződési forduló évközi időszakra esik, ezt számukra a biztosítók évfordulójuk előtt 50. nappal postázzák majd.)

A tarifák – bár előzetesen az egyébként is feszített árak miatt maximum 3-7 százalékos csökkenést valószínűsítettek a piaci szereplők – esetenként 25-30 százalékkal is estek. A most közölt ár a január elsejével bevezetésre kerülő, a KGFB-díj 30 százalékára rúgó baleseti adó összegét még nem tartalmazza, a jövő évi kiadások tervezésekor tehát ekkora költségnövekedéssel még mindenképp számolni kell.

Kedvezményes, ingyenes szolgáltatások

A kiélezett versenyt mutatja a tarifacsökkenés mellett az is, hogy számottevően estek a kötelező mellé kínált egyéb szerződések, mint például a casco díjai is. Bővült továbbá a nagyon kedvezményesen kínált, speciális termékek köre: a tavalyi kampány újdonságai mellett új elemek is megjelentek. A kátyúkár, a szélvédő, a csökkentett térítésű cascók után szerepel a palettán a vadkár, a kiegészítő élet- és balesetbiztosítás, a megvehető európai assistance szolgáltatás, és az ingyenes utánfutó biztosítás is.

Általános irányok arról, hogy mely célcsoportokat céloznak meg kiemelten a biztosítók a jelenlegi kampánnyal, a piac egészét illetően nem igazán határozható meg. Ez – az Uniqa tájékoztatása szerint – elsősorban az egyes piaci résztvevők üzletpolitikájától függ, a társaságok igyekeznek a piaci rések felé elmozdulni: többen nyitottak például a fiatalabb korosztályok felé. Megfigyelhető továbbá, hogy egyes, korábban kevéssé preferált ügyfélkör előtérbe került, részükre jobban az igényeikhez igazított termékeket dolgoztak ki: a motorosoknak például az idén többen olyan módozatokat ajánlanak, amely figyelemmel van arra, hogy ezeket a járműveket sokan nem egész évben használják.

Tovább nőtt a vidék árelőnye

Továbbra is megfigyelhető, sőt, piaci elemzések szerint némiképp még erősödött is a vidék árelőnye, ahol a díjak esetenként 20 százalékkal nagyobb mértékben estek, mint egyébként azonos paraméterekkel rendelkező fővárosi ügyfeleknél. A két tarifa (vidék-Budapest) eltérése helyenként már a 60 százalékot is meghaladja.

A korábbi időszakokhoz hasonlóan több biztosítónál előfordul, hogy kedvezőbb feltételeket kínálnak az új ügyfeleknek, az idén azonban az összehasonlítások alapján a piaci szereplők ezen kedvezmények kompenzálására elsősorban a kárt okozó meglévő ügyfeleiknél alkalmaznak erőteljes díjemelést.

Azt, hogy az idei kampányban mennyien váltanak majd, egyelőre nehéz megjósolni. Az ügyfelek egy részét a kivárás jellemzi, amely valószínűsíthetően azzal van összefüggésben, hogy a baleseti adóval kapcsolatos összes információ még nem áll rendelkezésre – mondták el az Uniqa-nál. Ezen ügyfeleknek azonban érdemes odafigyelniük arra, hogy emiatt ne csússzanak ki a jogszabályi határidőkből (a november végéig érvényes határidős felmondás lehetőségéből). A biztosítót váltók között az eddig megjelent információk szerint továbbra is az ár a domináns, ám a név (egyes cégek ismertsége), és a bizalom is szerepet játszik a döntésben.

Elektronikus kártörténeti nyilvántartás

Bár általában is jellemző, hogy érdemes a szerződések megkötésekor körültekintően áttekinteni a megadott adatokat, az idén ez még határozottabban kiemelendő szempont: a KGFB megkötésekor a biztosítók ugyanis a bonus-malus fokozatok megállapításához szükséges információkat már a MABISZ által üzemeltetett Kártörténeti Nyilvántartásból kapják meg. Így lényeges, hogy – az előzmény- szerződés mellett – az üzemben tartó személye egyértelműen azonosítható legyen, ugyanis ez alapján lesz majd átvezethető a korábbiakban megszerzett bonusz fokozat. A rendszer az év közepén indult, tömeges adatcserére először a most folyó kampányban kerül majd sor. Egy kis odafigyeléssel sok későbbi bosszúságtól tudjuk megóvni magunkat – hívták fel a figyelmet az Uniqa szakemberei.

Amit a gépjármű-felelősségbiztosításról tudni érdemes

1.)     A KGFB megkötését törvény írja elő a gépjármű forgalomba helyezésének követelményeként.

2.)     A biztosítás az üzembentartó személyéhez kötődik, akkor is, ha más vezette az autót.

2.)     A KGFB keretében a biztosított által okozott kárt térítik meg.

3.)     A szerződés határozatlan időre jön létre, a szerződést felmondani csak a biztosítási időszak végére lehet. (Természetesen érdekmúlással  – az autót eladják, vagy kikerül a forgalomból -, vagy díj nemfizetés miatt év közben is megszűnhet a szerződés.)

4.)     A szerződés az Európai Gazdasági Térség, Svájc, illetve a nemzetközi zöldkártya-rendszer keretében hazánkkal szerződést kötött államok területére terjed ki. A biztosító helytállási kötelezettségének mértéke a káresemény helye szerinti ország gépjármű-felelősségbiztosítási jogszabályai szerint áll fenn.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.

További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu, www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

Ajánlott videó

Olvasói sztorik