Az utóbbi hetekben, hónapokban több újságban olvashattunk arról, hogy a kormány tudatosan igyekszik gyengíteni a forintot az export – s ezen keresztül a teljes gazdaság – élénkítése érdekében. Egyes lapok egyenesen kormányközeli forrásokra hivatkoznak. (Ha ez volt csakugyan a kormány célja, egyelőre úgy tűnik, elérte.)
Ezeket a cikkeket vélhetően nem csak devizaadósok olvashatták elhűlve. A saját valuta gyengítése valóban hatásos válságkezelő eszköz (már ha nem teszi meg ezt minden ország egyszerre), ezzel a lehetőséggel ügyesen éltek például a britek, a lengyelek a globális válság kitörése után. Élénkíti az exportot, fékezi az importot, kedvez a hazai vállalkozásoknak. A valuta leértékelésén alapult a nevezetes Bokros-csomag is.
Bökkenők
Magyarországon azonban akad mostanában néhány bökkenő a forint leértékelésével. Például a mintegy egymillió devizaadós. A kormány ugyan kimenekíti a kedvezményes végtörlesztési lehetőséggel a legtehetősebb, leginkább fizetőképes adósokat, de ezzel a gondokat még nem oldotta meg. Bökkenők ezen túl is lehetnek: mindenekelőtt a megugró infláció, ami a jegybank kamatemelését is kiválthatja. További gond, hogy nemcsak a lakosságnak vannak devizahitelei, hanem a vállalkozásoknak, az önkormányzatoknak és a központi költségvetésnek is. Mindezek tükrében a tudatos forintgyengítés öngyilkosságnak, de legalábbis önsorsrontásnak tűnik – igaz, egyik sem teljesen idegen a magyar lélektől, tehát egy nemzeti módon működő kormánytól sem feltétlenül.
Az egyensúlyi árfolyama közelében lévő forint lenne jó, ami gyengébb annál, mint amit a lakosság az elmúlt években, a válság kitörése előtt megszokott – de ehhez valóban meg kellene oldani a devizahitelesek problémáját, s egyeztetni kellene a Monetáris Tanáccsal is – mondta lapunk kérdésére Róna Péter közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja.
Nincs értelme addig a forint gyengítéséről, erősítéséről beszélni, amíg nem tudjuk, hol a forint egyensúlyi árfolyama – mondta Róna Péter. Az egyensúlyi árfolyam kiszámítására van több módszer, nem titkosak, bárki hozzáférhet. A jegybank mégsem tartja magára nézve kötelezőnek az egyensúlyi árfolyam kiszámítását. Róna elmondta: éppen azért emelt szót évekkel a válság előtt a devizahitelek terjedése ellen, hogy ne váljon a devizahitelek foglyává a monetáris politika. Ha a monetáris politikát nem érdekli az egyensúlyi árfolyam, akkor – egyszerűbben szólva – hosszabb távon kevésbé tud növekedni a gazdaság (bonyolultabban: csökkenti a potenciális GDP-növekedés mértékét). Éppen ez történt Magyarországon az elmúlt években – mondta Róna. Ha a forint továbbra sem kerül közel tartósan az egyensúlyi árfolyamához, minden megszorítás csak további megszorításokat fog eredményezni, mivel az árfolyam okozta bajokat fokozva visszavetik a növekedést, csökkentik az adóbevételeket – tette hozzá a közgazdász.
Fix árfolyam helyett költségvisszatérítés?
Róna Péter szerint tehát nagyon is hasznos lenne a lakosság által megszokottnál gyengébb, az egyensúlyi árfolyamához közeli – mintegy 300-310-es szint körüli – forint, ám ehhez a devizahitelek arányát érdemben csökkenteni kell. A közgazdász fölhívta arra a figyelmet, hogy a frankhitelek törlesztőrészleteinek elszállása csak 45-60 százalékban köszönhető az árfolyamváltozásnak, a többi a kamat és az egyéb költségek változásából adódik, ami a közgazdász szerint kimeríti a fosztogatás fogalmát. Róna szerint ezt a többletköltséget kellene visszaadatni a bankokkal az adósoknak, s így az adósságokat csökkentve már átválthatók a devizahitelek olyan forinthitelekké, amelyeknek a törlesztőrészlete nem magasabb, mint a devizahiteleké volt. Ez a bankoknak tőkeveszteséget jelentene. Ezért a közgazdász szerint a magyar kormánynak föl kellene ajánlania a bankadó megszüntetését az anyabankoknak annak fejében, hogy azok feltőkésítik a leányaikat – vázolta elképzelését lapunknak Róna.
A közgazdász szerint a forintgyengülés inflációs hatását el szokták túlozni, de kétség kívül a hatás működik az importárakon keresztül. A kormánynak le kellene ülni a jegybankkal, és meg kellene ígérnie, hogy az infláció költségvetési eredőire kiemelten figyelnek, s a jegybanknak a forintgyengülésből adódó inflációt egyszeri hatásként kellene kezelnie, s nem kellene reagálnia arra kamatemeléssel – mondta Róna. A közgazdász nem tagadta, hogy a megszokottnál gyengébb forintnak vannak inflációs, s egyéb költségei, de szerinte összességében jobban járnánk.
Róna azt is kiemelte: a külföldnek szóló kommunikációnak nem arról kellene szólnia, hogy gyengébb forintot akarunk – tehát nem arról van szó, hogy valutaháborúba kezdünk -, hanem a forint egyensúlyi árfolyamáról.
Akár ésszerű is lehetne
Érdemes megjegyezni, hogy akadnak természetesen Rónától eltérő közgazdászi vélemények, különösen a Róna által bírált jegybank környékén, de Gazdag László közgazdász is például – többször publikált lapunk hasábjain – úgy véli, az erős forint kifejezetten jó, mert segíti a versenyképtelen iparágak leépülését, a gazdaság szerkezeti átalakítását.
Annyi biztos, hogy ésszerű is lehet egy olyan gazdaságpolitika, amely a válság előttinél jóval gyengébb forintot részesíti előnyben, ha tudja kezelni a gyenge forint következményeit. A kormány gazdaságpolitikája azonban egyelőre nem mutatja annak jeleit, hogy képes lenne – a válság következtében amúgy is alaposan meggyengült – forint szülte gondokat érdemben orvosolni.
