Gazdaság

Ezreket tesz utcára az ING

Világszerte kétezezernél is több munkahely megszüntetését jelentette be csütörtökön a Magyarországon is érdekelt holland ING-csoport.

A létszámcsökkentéssel az ING a rosszabbodó piaci körülményekre és a görög hitelezésből fakadó veszteség leírására reagál. A versenyképesség növeléséhez le kell szorítani a költségeket – közölte az ING vezérigazgatója. A munkahelyek számának csökkentésével az ING számos bank, így az ABN Amro, a Rabobank és a Crédit Suisse hasonló lépéseit követi.

Az ING a harmadik negyedévről – az elemzői várakozásokat is meghaladva – 1,69 milliárd euró adózott eredményt jelentett, az egy évvel korábbi 371 millió euró után. A görög államkötvényekkel kapcsolatos leírásai 467 millió eurót tettek ki.

A cég szilárdan kitart elhatározása mellett, hogy biztosítási üzletágát 2013 végéig tőzsdére viszi.

Az ING mintegy 100 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik