Gazdaság

Egyelőre nem kell az embereknek az árfolyamrögzítés

Eddig alig pár ezren kérték a rögzített árfolyamot a devizahiteleknél, pedig az igénylési időszak fele már letelt.

A Világgazdaság című újság a nagyobb bankok adatai alapján tette közzé az adatot az árfolyamrögzítést kérők számáról.

A devizaalapú jelzáloghitellel tartozó magánszemélyek augusztus 12-től az év végéig igényelhetik hiteleik törlesztő részletének fix árfolyamon történő átváltását. Ennek az időszaknak a múlt hét csütörtökéig terjedő első felében kilenc jelentős banknál alig több mint 3000 ember kérte az árfolyamrögzítést, ami a csaknem 950 ezer érintett kevesebb mint 3,3 ezreléke. Mivel a kilenc bank lefedi a magyar bankrendszer csaknem egészét, és erősen lanyhuló érdeklődésről számoltak be, ezért az árfolyamrögzítést kérők száma várhatóan 9.000 fő alatt marad, és az érintettek egy százalékát sem teszi majd ki – írta a lap.

A Világgazdaságnak több banknál azt mondták, hogy bár korábban sem volt hatalmas az érdeklődés az árfolyamgát iránt, a végtörlesztés bevezetése óta érzékelhetően tovább csökkent. Más bankoknál ezzel szemben úgy vélik, e két lehetőség más-más ügyfélkörnek kínál megoldást, ezért nem ilyen egyértelmű az összefüggés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik