Gazdaság

Bekeményít az Erste Bank

A hitelpiacot sújtó gazdasági és szabályozási körülmények miatt a bank október 1-jétől megszünteti együttműködését hitelközvetítő partnereivel.

Az Erste Bank döntése értelmében az eddig a közvetítőkön keresztül is értékesített termékek október 1-jétől kizárólag a bank fiókhálózatán keresztül lesznek elérhetők.

A nemzetközi Erste Csoport menedzsmentje ugyanakkor megerősítette azon szándékát, hogy az Erste Bank a jövőben is egyértelműen meghatározó és tőkeerős szereplőként folytatja tevékenységét a hazai bankszektorban, tehát a fenti döntés kizárólag a közvetítői értékesítési csatorna megszüntetésére vonatkozik.

Andreas Treichl, az Erste Group elnök-vezérigazgatója a Napi Gazdaság Online-nak adott exkluzív nyilatkozatában pénteken azt mondta: “Nem hagyjuk, hogy elűzzön bennünket egy olyan ellenséges gazdaságpolitika, amely Magyarországnak súlyos károkat okoz”. Treichl ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az Erste Bank továbbra is partnerként áll magyarországi ügyfelei mellett, nem vonul ki Magyarországról és megvédi betétesei érdekét.

A bankvezér úgy vélekedett, hogy mivel Magyarország már nem szavatolja a befektetések jogbiztonságát, a befektetők elfordulnak Magyarországtól. Treichl szerint a kormányzati lépések nyomán a régiós befektetések rövid távon inkább Csehországba, Romániába vagy Szlovákiába vándorolnak.

Az Erste az üzleti fejlesztésekre szánt forrásokat a fentiek miatt nem Magyarországon fekteti majd be – mondta Andreas Treichl a Napi Gazdaság Online-nak. Az Erste Group elnök-vezérigazgatója egy korábbi nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta: a szilárd tőkemegfeleléshez, likviditáshoz szükséges tőkét mindig biztosítani fogják a magyar Erstének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik