Gazdaság

EU: a 27 százalékos áfa nem ellentétes az uniós szabályokkal

Magyarország 35 százalékos kulcsú luxuscikkadóra vonatkozó javaslatát az EU-bizottság decemberben tárgyalja meg.

Nem ellentétes az uniós szabályokkal a magyarországi felső áfa-kulcs 27 százalékra emelése – közölte a Reutersnek nyilatkozva David Boubil, az adó, vám, audit és korrupcióellenes uniós bizottság szóvivője.

“Ha Magyarország úgy dönt, hogy az áfa-kulcsot 27 százalékra emeli, az Európai Bizottság nem tesz semmit, hiszen nincs jogi kötelezettség arra, hogy ennek 25 százalék alatt kell lenni” – jelentette ki a szóvivő.

David Boubil azt is közölte, hogy Magyarország 35 százalékos kulcsú luxuscikkadóra vonatkozó javaslatát az EU-bizottság decemberben tárgyalja meg, amikor az uniós hozzáadottértékadó-rendszert szélesebb körűen áttekinti.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 7-én levélben arra kérte Algirdas Semeta adó- és vámügyi uniós biztost, hogy az Európai Bizottság mihamarabb tegyen javaslatot a luxuscikkek normál kulcsúnál magasabb forgalmi adóztatására.

A nemzetgazdasági tárca közleménye szerint Matolcsy György azt írta: a magyar kormány fontolóra venné egy, a hatályos adókulcsnál magasabb, 35 százalékos áfa-kulcs bevezetésének lehetőségét bizonyos termékek esetében, ha erre a hozzáadottértékadó-rendszerről szóló irányelvekben foglaltak lehetőséget adnának.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik