Gazdaság

OTP: nőhetnek a kockázatok a frank erősödése miatt

A kormány által kitűzött deficit- és államadósságcélokat tarthatónak nevezte Bencsik László vezérigazgató-helyettes.

Az elmúlt hetekben tapasztalt befektetői pánikreakció, az ezzel erősödő svájci frank, és a vártnál lassabb, 2 százalék körüli gazdasági növekedés miatt a jövőben nőhetnek az OTP Csoport magyarországi alaptevékenységének kockázatai – mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese pénteken sajtótájékoztatón.

A kormány által kitűzött deficit- és államadósságcélokat tarthatónak nevezte Bencsik László és úgy vélte, a globális konjunktúra lassulása ellenére a magyar exportszektornak támaszt adhat a 2012-ben teljes kapacitással beinduló Mercedes-gyár termelése.

Bencsik László elégedett volt a csoport második negyedévi számaival, de elmondta, hogy a rövid és középtávú kilátások a lassulni látszó nemzetközi konjunktúra miatt nem javultak. A pozitívumok közé sorolta, hogy az OTP-nek továbbra is kiváló a tőkehelyzete, a konszolidált tőkemegfelelési mutatója 18 százalék, és az európai banki stresszteszt alapján Európában a 3. legstabilabb bank. Megemlítette azt is, hogy a bankcsoport likviditási tartaléka 5,2 milliárd euró.

Az OTP Bankcsoport 2011 második negyedévében 37,288 milliárd forint, az első félévében 74,476 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el pénteken publikált gyorsjelentése szerint, ami 36, illetve 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, és valamivel több az elemzői várakozásoknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik