Gazdaság

Sarkozy: nincs napirenden az eurókötvény

Valamennyi euróövezeti ország alkotmányjogi rendszerében be kell vezetni a kiegyensúlyozott államháztartás követelményét - mondta a francia elnök.

Az eurókötvény bevezetése lehet az európai integráció befejező aktusa, ennek azonban még nem jött el az ideje, egyelőre a gazdasági együttműködés erősítésére kell törekedni az övezetben – mondta Nicolas Sarkozy francia elnök kedden Párizsban, Angela Merkel német kancellárral közös sajtótájékoztatóján.

A pénzügyi válság fellángolása miatt rendezett rendkívüli francia-német csúcstalálkozó után Sarkozy elmondta: az együttműködés jegyében új intézményt, egyfajta gazdasági kormányt kell felállítani, és valamennyi euróövezeti tagország alkotmányjogi rendszerében be kell vezetni a kiegyensúlyozott államháztartás követelményét – mondta Sarkozy.

Hozzátette: Franciaország és Németország javaslatot tesz az Európai Uniónak a pénzügyi tranzakciókat terhelő közös adónem bevezetésére.

Sarkozy hangsúlyozta: megfelelő nagyságú az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF), a 440 milliárd eurós euróövezeti mentőalapot nem szükséges bővíteni.

A közös gazdasági kormányzást erősítő új intézményről Sarkozy elmondta, hogy annak “valódi kormányként kell működnie”. A testület az euróövezeti tagországok vezetőiből állna össze. Évente kétszer, szükség esetén többször tanácskozna. Vezetőjének megbízatása 2,5 évre szólna, a tisztség betöltésére Herman Van Rompuy-t, az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács állandó elnökét javasolja Sarkozy és Merkel.

A francia elnök hangsúlyozta: a lehető legteljesebb az egyetértés Párizs és Berlin között abban, hogy különleges felelősséget viselnek Európa sorsáért, és hogy az eurót meg kell védeni.

Angela Merkel hozzátette: a két ország elkötelezett az euró mint közös fizetőeszköz erősítése és fejlesztése mellett, ennek céljából pedig az euróövezet egészében fokozni kell az együttműködést a pénzügypolitika és a gazdaságpolitika területén.

A gazdasági kormányzás új intézménye, a pénzügyi tranzakciókat terhelő adó és az államháztartási egyensúlyra törekvés kötelezettségének rögzítése az alkotmányjogban mind-mind olyan eszköz, amellyel “apránként, lépésről-lépésre kezelni lehet a válságot, és helyreállítható a bizalom” – fejtette ki a német kancellár, hangsúlyozva, hogy az eurókötvény nem segítené elő a folyamatot.

A tervek szerint 2013-tól egységesítik a társasági adózás szabályait, így azonos eljárás szerint határozhatják meg az adóalapot és az adó mértékét a francia és a német cégek számára – hangzott el a tájékoztatón.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik