Gazdaság

Szakadt az OTP, a Mol

Zuhant az OTP, ezért szerda délután néhány percre felfüggesztették a kereskedését. Nem sokkal később a Mol is így járt.

Az OTP értékpapír kereskedése árelmozdulás miatt szüneteltetésre került – olvasható a BÉT 15 óra 59 -kor kiadott közleményében. A 16 óra 5 perckor kiadott közlemény szerint az értékpapír kereskedése folytatódik. Az OTP szerdai nyitóára 4550 forint volt, járt 4650 forinton, 15 óra 59-kor 4012 forint volt, ekkor a kereskedését – a 10 százalékot meghaladó árfolyamzuhanás miatt – felfüggesztették.
Az árfolyam 16 óra 10-kor 3905 forint volt.

2010 közepe óta nem volt ilyen mértékű esés – olvasható Kuti Ákos, az Equlior vezető elemzőjének gyorselemzésében. Az analízis szerint a régióban körbenézve az látszik, hogy az esés nem csak az OTP-ről szól, hiszen például a cseh Komercni Bank például 14 százalékkal zuhant a tegnapi kereskedésben.

Ezek mögött vélhetően likvidálási megbízások állnak, tehát nem feltétlenül az adott társaság fundamentumai játszanak szerepet a mozgásokban, hanem egészen egyszerűen teljesíteni kell egyes pénzkivételi igényeket, amelyek automatikusan eladási megbízásokat generálnak egyes intézményi szereplőknél – áll az elemzésben.

Kuti Ákos lapunk kérdésére nem zárta ki, hogy a „frankhitel-sztori”, az OTP hitelportfóliójának frankkitettsége a későbbiekben a befektetők érdeklődésének homlokterébe kerülhet, ám a heves mozgások hátterében szerinte most nem ez áll.

Az elemző magyarázatát alátámasztja, hogy a problémás hitelportfolióval egyáltalán nem rendelkező Mol is rosszul járt a délutáni kereskedésben: 16 óra 22 perctől 28-ig felfüggesztették a kereskedését, 15200 forintnál, a 10 százalékot meghaladó árfolyamesése miatt.

Az OTP végül 4029, a Mol 15795 forintont, a BUX 17381,28
ponton zárt.

A nap történéseit számokban megtekintheti tőzsde aloldalunkon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik