A svájci gazdaság üde színfolt az európai térképen, a befektetők számára jól ismert tradicionális értékei mellett a válságból viszonylag gyorsan kilábalt, 2010-ben a foglalkoztatottság és a kibocsátás már meghaladta a krízis előtti szintet. A költségvetés közel egyensúlyi pozícióban van, európai összehasonlításban az adósság/GDP ráta 53 százalékos szintje kifejezetten alacsony, miközben a folyó fizetési mérlege a tavalyi évben a GDP 14,2 százalékára rúgó többletet mutatott.
Svájc gyenge pontja: a bankrendszer
Szerény vigasz, de Svájcnak is van gyenge pontja: a túlméretezett és koncentrált bankrendszer, amely ráadásul jelentős külföldi kitettséggel rendelkezik. A bankrendszer mérlegfőöszege 2010-ben a GDP 6,6 százalékára rúgott –szemben például az amerikai bankok 1,1, valamint a német, francia, belga bankok 3 százalékot valamivel meghaladó mérlegfőösszegével. A két óriás, az UBS és a CS mérlegfőösszege pedig önmagában meghaladja a GDP 4 százalékát.
Ráadásul ezek a globális óriások jelentős külföldi kitettséggel rendelkeznek, és nagyban támaszkodnak piaci forrásokra. Ezek az óriásbankok nem csak a „too big to fail” (túl nagy, hogy bukjon) hanem minden bizonnyal a „too big to bail”(túl nagy, hogy megmenthető legyen) kategóriába is tartoznak. Bár tőkepozíciójuk meglehetősen erős, egy a Lehman-csőd utáni helyzethez hasonló piaci szituáció komoly veszteségeket, tőkepozíciójuk megingását eredményezné, megmentésük pedig egyértelműen meghaladná az ország teherbíró képességét.
Mindemellett az erős frank előbb-utóbb kedvezőtlen hatással jár majd az exportszektor versenyképességére, ami a globális lassulással, esetleg egy újabb recesszióval együtt a növekedésre és a külső pozícióra is negatívan hathat.
Mindez azonban jelenleg senkit sem izgat, a hagyományosan biztonságos menedéknek tekintett svájci deviza szárnyal. A svájci frank a dollárral szemben 23, az euróval szemben pedig több mint 17 százalékkal értékelődött fel az év eleje óta. (A forinttal szembeni teljesítményét pedig inkább nem is írjuk le.) Amíg néhány hónappal korábban az euró/svájci frank kurzus esetében a paritás elérése szélsőséges forgatókönyvnek számított, ma már belátható közelségbe került.
Nem gyengíthető a frank
A svájci jegybank szélmalomharcot vív a deviza felértékelődése ellen. Néhány hónappal korábban a piac még azon morfondírozott, hogy mikor kerül sor az első kamatemelésre, és a Svájci Nemzeti Bank (SNB) is a szigorítás megkezdésére utaló üzeneteket küldött. A múlt héten azonban a jegybank lényegében 0 százalékosra csökkentette az irányadó kamatot, és egyéb likviditásnövelő intézkedéseket jelentett be, hogy ezzel próbáljon meg gátat szabni a frank szárnyalásának.
Bár tény, hogy a svájci export termékszerkezetét vizsgálva abban enyhén szólva sem az alacsony profittartalmú cikkek vannak túlsúlyban, vagyis az exportőrök haszonkulcsai egy bizonyos mértékű felértékelődést elbírnak, azért mindennek van határa. A paritás körüli euró/frank kurzus pedig már a legtöbb exportőr cég fájdalomküszöbét elérte. A helyzet komolyságát jelzi az árfolyam körül kialakult politikai vihar és a jegybankot érő politikai támadások is.
Fotó: MTI / EPA
A jegybank magányos harcosként és lényegében eszköztelenül próbálja megállítani a piacot. Elméletileg persze rengeteg eszköze van az SNB-nek, a gyakorlatban azonban ezek hatásossága igen kétséges.
Lehetősége van további pénzeket önteni a piacra, vagyis a kínálati oldalon beavatkozni, ez azonban nem valószínű, hogy hatásos lenne: a piac – kis túlzással- a mostani intézkedések előtt is úszott a likviditásban. A kamatszint nullára szorítása, vagy esetleg a külföldiek befektetéseire kivetett extra adó (és ezzel lényegében negatív realizálható hozam) sem valószínű, hogy eltántorítja a frankvásárlókat: Svájcba nem a kiemelkedő hozamok miatt ömlik a pénz, hanem a biztonság miatt. Amikor pedig pánik van, akkor mindenki a biztonságra törekszik, és nem hozamra vadászik. A piaci szereplők megelégszenek azzal is, ha visszakapják a befektetett tőkét, vagy legalább minimálisat buknak. Láttuk ezt a viselkedést a válság elején az Egyesült Államokban: a külföldi befektetők 0 százalékos hozamszint mellett is öntötték a pénzt az (akkor még) legbiztonságosabbnak tekintett amerikai kincstárjegyekbe.
Felmerült, hogy az infláció helyett a jegybank célozhatná az árfolyamot, ez azonban teljesen életszerűtlen, hiszen, ha intervenciókkal nem tudja megakadályozni vagy akár csak lassítani a felértékelődést, hogyan lenne képes egy kitüntetett árfolyamszintet védeni a piaccal szemben?
Ugyanilyen abszurdnak tűnik – bár lehetőségként felmerült – az árfolyam euróhoz rögzítése. Ehhez egyrészt alkotmánymódosításra lenne szükség, másrészt pedig a svájci gazdaságnak éppen a deviza túlértékeltsége okoz problémát – ezen a szinten való rögzítés pedig komoly versenyképességi nehézségeket okozna.
A keresleti oldalon is beavatkozhat a jegybank. A közvetlen devizapiaci intervenció hatásosságáról azonban nem is olyan régi, és nem éppen szívderítő tapasztalatai vannak az alpesi jegybankároknak: 2009 márciusa és 2010 júniusa között az SNB a GDP körülbelül egynegyedét költötte el intervencióra. Az eredmény: a frank tovább szárnyal, a jegybank pedig történetének legnagyobb veszteségét könyvelte el 2010-ben, és a jelenlegi folyamatokat látva a 2011-es év sem a profitról szól. (Bár tavaly a negatív szaldó ellenére a kantonok – amelyek részvényesei a központi banknak – még kaptak osztalékot, most már eléggé idegesek annak a lehetőségétől, hogy a devizatartalékokon kimutatott óriási veszteségek miatt elesnek a jegybanktól származó bevételektől.) Érthető, hogy az SNB eddig nem próbálkozott újra a közvetlen piaci beavatkozással.
De akkor mi állíthatja meg a frank erősödését?
Az elmúlt időszakban az euró/svájci frank árfolyam alakulása és az európai periféria kötvényhozam-felárai között meglehetősen magas volt a korreláció. Ahhoz tehát, hogy a svájci deviza számottevően gyengüljön az euróval szemben, az kellene, hogy hirtelen Európa minden problémája megoldódjon, múlt időben beszélhessünk az adósságválságról, a globális gazdaság pedig dübörögni kezdjen. Lássuk be: rövidtávon nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv. Ameddig pedig pánik vagy bizonytalanság van a piacokon, a svájci deviza kereslete erős marad.
Az SNB egyedül nem képes megállítani a piacot, összehangolt intervenció azonban hatásos lehetne. Erre azonban igen kicsi az esély, hisz nem az euróról vagy a dollárról van szó. Bár a magyar devizahiteleseknek most Svájc a világ közepe, az alpesi gazdaság globális jelentősége nem akkora, hogy önmagában a frank szárnyalása közös akcióra indítaná a világ legnagyobb jegybankjait. Ráadásul amikor a válság utáni kilábalás közepette mindenki szeretné magát „kiexportálni” a gödörből, alapvetően nem fáj egyik nagy gazdasági hatalomnak sem, ha devizája nem éppen erősödik.
Mindazonáltal a svájci frank erősödése egy tünet: jelzi, hogy baj van a piacokon, pánikolnak a befektetők. Ha pedig a pánik nem csitul a következő napokban, a piacokon tovább nő a feszültség, akkor a szóbeli elkötelezettségnek megfelelően elképzelhető összehangolt fellépés a befektetők megnyugtatása érdekében. Ha pedig ez sikerül és javul a hangulat, a biztonságos menedéknek tekintett svájci deviza kurzusa is korrigálhat.
Reménykedjünk, hisz sajnos nem tehetünk mást.
