Gazdaság

Őrült piacok, liftező frankárfolyam

A svájci frank forintárfolyama meghaladta a 273 forintot kedd este a Fed kamatdöntő ülése után, azonban megjegyzendő, hogy ilyentájt a kevés üzletkötés miatt nagyok lehetnek az árfolyamkilengések. A befektetők először megzavarodtak, majd a tőzsdeindexek emelkedni kezdtek Amerikában, majd Európában is. A frank most 263 forintba kerül.

Kétséget kizáróan bebizonyosodott a piacok ostobasága kedden – ugyanis vagy akkor tévedtek, amikor a FED-közlemény nyilvánosságra kerülése után lefelé indultak a tőzsdei árfolyamok, vagy akkor, amikor nem sokkal később fölfele.

Visszakorrigál?

A piacok védelmében mégis meg kell jegyezni: a FED közleménye jó hírként, és rossz hírként is értelmezhető volt. Jó hír, mivel a FED ígéretet tett arra, hogy még 2 évig extrém alacsonyan tartja a kamatot, folytatódhat tehát a „parti”, a spekuláció, marad az „olcsó pénz”. Rossz hír viszont, hogy nem jelentett be likviditásnövelő (a pénzjegynyomdát beindító) csomagot, jóllehet sokan számítottak arra.

A józan ész szerint a franknak éppen akkor kellett volna elszállnia, tovább erősödnie, ha beindította volna a FED pénzjegynyomdát, éppen ezért joggal lehet bízni abban, hogy a nappali, normál kereskedésben a frank visszakorrigál (bár mérget nem lehet venni rá, a józan észnek nem mindig osztanak meghatározó szerepet.)

Gyengülő frank, erősödő tőzsdék

Az amerikai börzék zavart, majd váratlanul jóra forduló napja után (a Dow Jones 3,98, a Nasdaq 5,29 százalékkal emelkedett) a vezető nyugat-európai tőzsdék is emelkedéssel nyitottak: leginkább a kedden alulteljesítő frankfurti tőzsdeindex, a Dax emelkedett, kora délelőtt 2,2 százalékos pluszban volt a mutató. A londoni FTSE 1,43, a párizsi Cac 1,43 százalékot emelkedett.

Szokásához híven követi a nemzetközi trendet a BUX: a pesti börze irányadó mutatója tíz óra előtt 1,81 százalékkal erősödött, leginkább kedden értékéből sokat veszítő Mol húzta az indexet: az olajcég papírja 2,66 százalékot erősödött.

Az éjszakai szörnyű kilengések után a devizapiac is nyugodtabb:egy frankért 257,9, egy euróért pedig 274,9 forintot adtak.

Beindult

A frank jegyzése nem sokkal kedd este fél kilenc után 273,45 forint volt azt követően, hogy a kamatdöntés előtt még 264,75 forinton történt az alpesi deviza jegyzése.

Őrült piacok, liftező frankárfolyam 1Kedd reggel még 252,84 forinton jegyezték a svájci frankot. Nap közben azonban egymást követték az árfolyamcsúcsok, a frank forintárfolyama szorosan követte az euró frankjegyzésének csökkenését.

Az euró frankárfolyama minden eddiginél közelebb került a paritásos szinthez, kedden nem sokkal este fél kilenc után 1,0071 frankra, új történelmi mélypontra süllyedt a közös valuta jegyzése. Kedd reggel még 1,08 frank feletti árfolyamra is volt példa.

Az előző év végén még 222,76 forinton jegyezték az alpesi valutát. Idei mélypontján, 198,89 forinton április 6-án járt a frank/forint árfolyam. Az utóbb öt évben a leggyengébb 2008. július 18-án volt a frank, akkor 140,62 forinton jegyezték.

A magyar fizetőeszköz alig változott a többi nemzetközi devizához képest. Az eurót 275,70 forinton, az amerikai dollárt 193,34 forinton, míg a japán jent 251,50 forinton jegyezték nem sokkal kilenc óra után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik