Gazdaság

Amerika: “Már biztos, hogy elkerüljük a fizetésképtelenséget”

A Fehér Ház most első ízben vélekedett úgy, hogy a republikánus és a demokrata párti törvényhozók közel vannak a megállapodáshoz.

Általános egyetértés alakult ki akörül a kétlépcsős terv körül, amelynek révén megemelhető az amerikai kormányzat törvényes adósságkorlátja, és az Egyesült Államok elkerülheti a technikai fizetésképtelenséget – ezt mondta vasárnap az amerikai elnök stratégiai főtanácsadója, David Plouffe az NBC televízió “Meet the Press” című műsorában.

“Nagyon közel vagyunk” – mondta a szenátusi ellenzéki republikánus kisebbség vezetője, Mitch McConnell is a CNN “State of the Union” című műsorában. Arra a kérdésre, hogy még vasárnap – tehát a hétfői tőzsdenyitások előtt – sikerül-e dűlőre jutni, azt felelte: “Hamar…”, és bizonyosra vette, hogy “elkerüljük a fizetésképtelenséget”.

Közben az amerikai szenátus már készül egy előzetes próbaszavazásra az ügyben; a szavazás közép-európai idő szerint vasárnap este hét után kezdődik. Ebből kiderül, kiket és mennyire kell még megdolgozni ahhoz, hogy a keddi határidőig lebonyolíthassák a hivatalos, “jogerős” szavazást is.

“Már világos, hogy az első szakaszban meglesz az adósságkorlát-emelés, és első lépcsőben az egybillió dolláros kiadáscsökkentés, aztán ott lesz egy bizottság, amely majd jelentést tesz egy egyensúlyos deficitcsökkentésre” – sebtében ekként körvonalazta a kibontakozó megoldást az elnöki főtanácsadó.

Részleteiben ez azt jelenti, hogy a Fehér Ház és a törvényhozók az adósságkorlát azonnali, körülbelül egybillió dolláros emelésében, és összesen körülbelül 3 billió (háromezer milliárd) dollárnyi kiadáscsökkentésben egyeznek meg. Első lépcsőben azonnal levágnak a kiadásokból ugyanannyit, amennyivel az adósságkorlátot emelik, azaz egybillió dollárt, majd a második lépcsőben egy kongresszusi különbizottság javaslatokat tesz további megtakarításokra várhatóan 2 billió dollár erejéig. Ezek főleg a katonai kiadásokat és az idősek egészségügyi programját (Medicare) érintenék. Ezzel a demokrata párt népszerű szociális programokat kockáztat a jövő évi elnökválasztás előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik