Gazdaság

Kilencmilliárdnyi támogatásra pályázhatnak a vállalatok

A pályázat célja, hogy a vállalkozások technológiai fejlesztések segítségével közvetlenül csökkentsék a környezeti terhelést.

Kilencmilliárd forint keret nyílt meg a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban a vállalatok számára a környezeti célú fejlesztésekre július elsején – hívta fel a figyelmet az M27 ABSOLVO finanszírozási, pályázati és exporttanácsadó.

A pályázat célja, hogy a vállalkozások technológiai fejlesztések segítségével közvetlenül csökkentsék a környezeti terhelést, azaz kimutathatóan növeljék az energia-, víz- és egyéb nyersanyag-felhasználásuk hatékonyságát, csökkentsék a hulladéktermelés és egyéb káros kibocsátások mennyiségét és veszélyességét.

A mostani 9 milliárd forintos keretösszeg háromszorosa a 2009-ben kiírt hasonló célú pályázatnak. A jelenlegi kiírásban július elsejétől első körben augusztus 30-ig adhatók be a pályázatok a vissza nem térítendő támogatásra, majd a megmaradt forrásokra több ütemben is 2011. december 31-ig lehet jelentkezni.

A pályázaton a fejlesztési költség 30-35 százalékát lehet elnyerni, a támogatás összege pedig minimum 15 millió, maximum 100 millió forint között alakulhat.

A projekt összköltsége legalább 25 százalékban saját forrásból finanszírozandó, előlegként a támogatás maximum 25 százaléka igényelhető.

Támogatást önállóan környezetközpontú technológiai fejlesztésekhez szükséges eszközbeszerzésre lehet igényelni. Ehhez kapcsolódóan különböző anyag- és energiatakarékos, hulladék- és emissziócsökkentő technológiák telepítésére, a gyártáshoz felhasznált alapanyagok megújuló vagy másodnyersanyagokkal való kiváltása, környezetbarát csomagolótechnológia alkalmazására. Egyúttal környezetközpontú infrastrukturális és ingatlanberuházások, IT-fejlesztések, gyártási licenc és know-how beszerzések megvalósítására. Mindezeken túl a támogatás környezetirányítási rendszer bevezetésére is felhasználható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik