Új rendelkezések lépnek életbe a jövő héten a dinnyetermesztés és a -piac szabályozására, mivel értékesítési gondokkal küzdenek a magyar dinnyetermesztők – közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vasárnap.
A probléma arra vezethető vissza, hogy csökkent Magyarországon a dinnyefogyasztás, ami évente fejenként mintegy 4 kilogramm – mondta a tárcavezető a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren újságíróknak, mielőtt Varsóba utazott volna az unió környezetvédelmi minisztereinek informális találkozójára.
A dinnyefogyasztás mértéke növelhető – tette hozzá Fazekas Sándor, arra biztatva a belföldi fogyasztókat, hogy egy-két dinnyével vásároljanak többet, mert ez a gyümölcs nagyon egészséges, és az élettani hatása is kedvező.
Hangsúlyozta: a dinnye minőségére vonatkozó szabályozás célja, hogy a minőség szerint osztályozva két kategóriába legyen sorolható a gyümölcs. Az egyik kategóriába a teljesen kifogástalan, hibátlan áru sorolható, míg a másikba a hibás gyümölcsöket kell sorolni, akár apróbb hibákkal is. Erre azért van szükség, hogy a fogyasztók érdekeit megfelelő módon lehessen védeni. Emellett a termelők érdekeit is az szolgálja, hogy a gyenge minőségű dinnyék ne kerülhessenek a piacra.
Az árusításnál a tárca rendeletileg regisztrációhoz kívánja kötni a kereskedők tevékenységét, hogy átlátható viszonyok alakuljanak ki. De a legfontosabb cél az, hogy a belföldi fogyasztók minél több és minél jobb minőségű dinnyét vásárolhassanak.
A miniszter emlékeztetett: a dinnyetermesztőket segítő szabályozás csütörtökön lép életbe. Reményét fejezte ki, hogy a szakma képviselőivel és a termelőkkel folytatott egyeztetés után meghozott gyors intézkedések eredményesek lesznek.
Újságírói kérdésre válaszolva kitért arra, hogy eddig a dél-európai dinnyetermesztési ciklus és a magyar egymást követték, ám most összecsúsztak. Ezért a miniszter úgy vélte: a termelőknek ismét a magyar dinnye természetes érési ciklusát kellene figyelembe venniük.