Gazdaság

3,2 milliárd eurós hitel Görögországnak

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta az újabb hitelrészlet folyósítását Görögországnak.

A kifizetés része az Európai Unió és az IMF most futó 110 milliárd eurós görögországi hitelprogramjának. A tavaly májusban indult hitelprogram keretében a valutaalap már 17,4 milliárd euróval segítette ki Athént.

Az IMF pénteken tette közzé a görög gazdaság állapotáról készített elemzését, amelyben rámutatott, hogy a helyzet “fokozatosan” javul. Azt jósolta, hogy Görögország a jövő év első felében visszatér a gazdasági növekedés útjára.

Az euróövezet miniszterei múlt héten szombaton ugyancsak jóváhagyták az újabb, 12 milliárd eurós hitelrészlet felszabadítását. A részletből 8,7 milliárdot finanszíroz az unió.

A 340 milliárd euróra rúgó görög adósság rendezéséhez elengedhetetlen a nemzetközi segítség, amellyel az egész euróövezet válságát is igyekeznek elkerülni. Athén heteken belül államcsődöt jelenthetett volna, ha nem érkezik meg időben a 12 milliárdos újabb hitelrészlet.

Christine Lagarde, a valutaalap vezérigazgatója az igazgatóság pénteki ülése után kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy a program jelentős eredményeket hoz, csökken Görögország költségvetési deficitje, ismét helyreáll a gazdasági egyensúly és fokozatosan javul a versenyképesség.

“Mindazonáltal még több jelentős szerkezeti reformot kell végrehajtani, a gazdaságpolitika továbbra is jelentős kihívásokkal szembesül” – mutatott rá Lagarde, hangsúlyozva, hogy fel kell gyorsítani a strukturális átalakításokat.

Lagarde arra is figyelmeztetett, hogy Görögország csak akkor lábal ki a válságból, ha a magánhitelezőket is bevonják az ország megmentésébe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik