HIRDETÉS
Gazdaság

Nyolcszázmillióból “okosít” az Állami Nyomda

A fejlesztés célja, hogy a jövőben az okostelefonokat bankkártyaként, bérletként vagy törzsvásárlói kártyaként is lehessen használni.

A vállalat közlése szerint a hároméves megtérülési idővel számoló projekt mintegy 600 millió forintos önrészét a társaság saját erőből biztosítja, amely mellé 210 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől.

Az okostelefonok megjelenésével új felhasználási területek nyíltak meg a felhasználók és szolgáltatók előtt. A készülékeket a hagyományos szolgáltatások mellett várhatóan egyre nagyobb arányban fizetési és személyazonosítási megoldásokra is használni fogják az előfizetők – olvasható a társaság közleményében.

Az Állami Nyomda innovációja az okostelefonok számára nyújtott biztonsági szolgáltatások fejlesztését célozza. Elsődleges cél, hogy a társaság képessé váljon a mobilfizetés és -személyazonosítás esetében is az adatbiztonság garantálására. A fejlesztés másik célja, hogy a telefont elektronikus közlekedési bérletként, bankkártyaként, törzsvásárlói- vagy belépőkártyaként lehessen használni.

Ajánlott videó

„Nem tudnak együtt élni ezzel az Auschwitz-cal” – a legtöbb család nem akar visszatérni a terroristák által megtámadott kibucokba
A Hamász és Izraeli közti tűzszünet és az izraeli túszok valamint a palesztin foglyok szabadon bocsátása mérföldkő – de csupán az első lépés a tartós béke felé. A sebek mindkét oldalon mélyek. A Deutsche Welle stábja Be’eri kibucban forgatott, ahol 2023. október 7-én a Hamász vérengzése 102 ember életét követelte. Amit Salvi túlélte a támadást, ma pedig azon dolgozik, hogy a kibuc újjáépüljön.
0 seconds of 3 minutes, 10 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
03:10
03:10
 
Olvasói sztorik