Gazdaság

Huszonkétezer vállalkozásra tett lakatot az adóhivatal

Két-három év alatt akár százezer társaságot is kirostálhat a hatóság, főként az építőiparból és a kereskedelemből.

Szakértők szerint a hatóság két-három év alatt akár százezer társaságot is kirostálhat, főként az építőiparból és a kereskedelemből – írja a Magyar Nemzet.

Tavaly óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vonja kérdőre azokat a vállalkozásokat, amelyek nem készítik el számviteli beszámolójukat, azaz nem adnak számot gazdálkodásuk eredményéről.

Az irat hiánya komoly következményekkel járhat, akár a mulasztó társaság törlését is maga után vonhatja. A kilátásba helyezett szankció ellenére mégis sok vállalkozás feledkezik meg a dokumentum elkészítéséről.

Az adóhivatal az állami adatbázisokat veti össze, így szerez tudomást arról, mely cégek nem küldték meg a beszámolót a határidő leteltéig. Eddig 125 ezer cég kapott hatósági felszólítást a mulasztás miatt, ez azt jelenti, hogy a társaságok közel harmada nem tartotta be a rendelkezéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik