Gazdaság

Terjeszkedne az Európai Újjáépítési és Beruházási Bank

Augusztusban dönthetnek arról, hogy a szervezet kiterjessze a tevékenységi területét a Közel-Kelet és Észak-Afrika térségére.

A döntést még a bank mind a 63 részvényesének jóvá kell hagynia.

Az EBRD közleménye szerint a szervezet elnöke a kazah fővárosban, Asztanában pénteken kezdődött kétnapos közgyűlésén jelezte, hogy az Észak-Afrikába és a Közel-Keletre szánt befektetések összege elérheti éves szinten a 2,5 milliárd eurót.

Egyiptom korábban már hivatalosan kérte, hogy váljon a bank működési területének részévé, Marokkó pedig “erőteljes érdeklődésének” adott hangot, s közölte, hogy szívesen fogadna az EBRD által finanszírozott beruházásokat.

A kiterjesztés nem veszélyeztetheti a bank tevékenységét a korábbi kedvezményezett országokban, és nem igényel további tőke-hozzájárulást a részvényesek részéről. Biztosítani kell azt is, hogy a mandátum kiterjesztésével a bank más pénzügyi intézményekkel összehangoltan működjön a térségben annak érdekében, hogy a lehető legjobban használja fel a részvényesek hozzájárulását – derül ki a közleményből.

Az EBRD jelenleg 61 részvényes ország, valamint két kormányközi szervezet, az EU és az Európai Beruházási Bank (EIB) tulajdona, és a bank tevékenységi területéhez, amely Közép-Európától Közép-Ázsiáig terjed, jelenleg 29 ország tartozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik