Gazdaság

Ki lehet az IMF új vezére?

Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szexuális bűncselekménnyel gyanúsított vezérigazgatója. Amíg nem választják ki az új vezért, addig John Lipsky amerikai vezérigazgató-helyettes vezeti az intézményt. De vajon kik lehetnek esélyesek a „főbankári” székre?

Az igazgatótanács ismertette Dominique Strauss-Kahn levelét, amelyben ismételten a leghatározottabban tagadja az ellene felhozott vádakat, s közli, „minden erejét, idejét és energiáját” arra fordítja, hogy bebizonyítsa ártatlanságát. „Jelen pillanatban elsősorban a feleségemre – akit mindenkinél jobban szeretek –, a gyerekeimre, a családomra és a barátaimra gondolok. Mint ahogy gondolok IMF-beli kollégáimra is” – írta Strauss-Kahn.

„Végtelenül szomorú” – írta a levélben, de kötelességének érzi lemondani, mert gondolnia kell családjára, és mert az IMF javát tartja szem előtt. Volt kollégáihoz szólva így írt: „nagy dolgokat vittünk véghez az utóbbi több mint három évben.”

Ki lehet Strauss-Kahn utódja?

Strauss-Kahn megbízatása eredetileg 2012 tavaszán járt volna le. A húszak csoportja (G20) nemrég nyílt kiválasztási eljárásban egyezett meg, úgyhogy lehetséges más jelölt is a felzárkózó gazdaságú országok csoportjából.

A Wall Street Journal szerint utódként az IMF élére Christine Lagarde francia pénzügyminiszter a legesélyesebb, ha az igazgatótanács követi a hagyományt, amely szerint az IMF vezetője európai (a Világbanké pedig amerikai).

A találgatások szerint Marek Belka, a lengyel központi bank vezetője követheti Strauss-Kahnt a poszton. Belka azonban szerdán leszögezte, hogy kacsa az egész, nem kívánja megmérettetni magát. Az 59 éves Belka felemlegetése azért is érdekes, mivel 2007-ben a lengyel kormány őt jelölte IMF-vezetőnek, és pont a most lemondott vezérrel szemben veszített – ismertette az MTI. A lengyel szakember 2008 és 2010 között Strauss-Kahn vezetése alatt az IMF európai ügyekért felelős osztályának a vezetője volt. Belka 1997-ben, majd 2001 és 2002 között pénzügyminiszter volt Lengyelországban, majd 2004 és 2005 között miniszterelnök.

A lengyel lapokban egyébként felmerült lehetséges utódként Leszek Balcerowicz neve is, aki a ’90-es évek elején végrehajtott piaci reformok kidolgozója volt.

Változatlanul esélyesnek tartja magát az IMF vezérigazgatói tisztségére Gordon Brown volt munkáspárti brit kormányfő, annak ellenére, hogy a jelenlegi konzervatív-liberális brit kormánykoalíció nem támogatná jelölését a posztra – írta szerdán a Financial Times. A lap szerint Brown “azt mondogatja barátainak”, hogy van akkora globális támogatottsága, amellyel felülkerekedhet a jelenlegi brit miniszterelnök, a konzervatív párti David Cameron ellenállásán. Szerinte Cameronnak nincs vétójoga Strauss-Kahn utódjának kijelölésében. A lap forrásai szerint Brown már a volt vezérigazgató letartóztatása előtt “puhatolózott” Washingtonban és Párizsban, és meggyőződése, hogy jelölését az IMF vezetői posztjára támogatnák azok, akik elismerik a 2008-2009-es pénzügyi válság kezelésében játszott szerepét.

Gordon Brown a Munkáspárt 1997-ben aratott földcsuszamlásszerű választási győzelme után tíz évig volt Nagy-Britannia pénzügyminisztere, majd Tony Blair távozása után, 2007 nyarától nem egészen három évig a kormány élén állt. Nagy-Britanniában sokan őt tartják felelősnek a békeidőben példátlan brit államháztartási hiányért, amely a munkáspárti kormány utolsó évében megközelítette a hazai össztermék (GDP) 11 százalékát.

Akár fejlődő országból is választhatnak

A feltörekvő piaci befektetéseket kezelő Templeton Asset Management ügyvezető elnöke, Mark Mobius szerint ugyanakkor fel kell hagyni azzal az eddigi szokással, hogy az IMF vezetőjét Európa adja. Szerinte a feltörekvő országokból, Kínából, Indából vagy máshonnan kellene új vezetőt állítani az IMF élére. Az 50 milliárd dolláros vagyont kezelő Mark Mobius azt mondta, feltörekvő országból kellene választani vezetőt, aki „friss szellemet” hoz az intézetbe.

A világgazdaság súlypontjának eltolódása mellett a regionális váltáshoz az is adott, hogy a fejlődő országokból nem egy kompetens közgazdász került már az IMF látóterébe. Közöttük tartják számon Trevor Manuelt, a dél-afrikai tervbizottság vezetőjét, aki hazájának leghosszabb ideig hivatalban lévő pénzügyminisztere volt, valamint Kemal Dervist, a török pénzügyek volt irányítóját, aki sokáig az ENSZ Fejlődési Programját irányította. Manuel és Dervis együtt dolgozott a Nobel-díjas Michael Pence által létrehozott bizottságban, amelynek feladata a harmadik világbeli országok gyors és fenntartható gazdasági fejlődésének ösztönzése volt.

Az esélyesek között emlegetik még az indiai Montek Szingh Ahuluvaliát, az IMF független értékelő hivatalának első igazgatóját, aki Újdelhiben a tervbizottság és a miniszterelnök gazdasági tanácsadói testületének tagja volt. De szóba jöhet még Tharman Sanmugaratnam szingapúri pénzügyminiszter, valamint a mexikói központi bank jelenlegi elnöke, Agustin Carstens vagy elődje, Guillermo Ortiz is.

Az eddigi IMF-vezérek

A Nemzetközi Valutalap (International Monetary Found-IMF) az ENSZ 1945-ben létrehozott washingtoni székhelyű szervezete, amely 187 tagországot számlál (2010). A nemzetközi monetáris rendszer központi intézményét az 1944-es Bretton Woods-i konferencia határozatai alapján hozták létre. Működését 1947-ben kezdte meg, Magyarország 1982 óta a tagja. Az IMF vezérigazgatója (managing director) hagyományosan európai, míg a Világbank elnökét az Egyesült Államok adja.

1946. május 6-1951. május 5. – Camille Gutt (Belgium)
1951. augusztus 3-1956. október 3. – Ivar Rooth (Svédország)
1956. november 21-1963. május 5. – Per Jacobsson (Svédország)
1963. szeptember 1-1973. augusztus 31. – Pierre-Paul Schweitzer (Franciaország)
1973. szeptember 1-1978. június 16. – Johannes Witteveen (Hollandia)
1978. június 17-1987. január 15. – Jacques de Larosiere (Franciaország)
1987. január 16-2000. február 14. – Michel Camdessus (Franciaország)
2000. május 1-2004. március 4. – Horst Köhler (Németország)
2004. március 4-2004. június 7. – Anne Osborn Krueger ügyvezető (Egyesült Államok)
2004. június 7-2007. október 31. – Rodrigo Rato (Spanyolország)
2007. november 1-2011. május 18. – Dominique Strauss-Kahn (Franciaország)
2011. május 18. – John Lipsky ideiglenes (Egyesült Államok)

.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik