Gazdaság

Szász Károly: a lakáshitelezés a gazdasági fejlődés egyik motorja

A PSZÁF elnöke szerint a kilakoltatási moratórium politikai szempontból ugyan vállalható, a tilalom megszüntetése ugyanakkor mégis fontos.

A lakáshitelezés a gazdasági fejlődés egyik motorja, amely a gazdaság alaptevékenységét tartja mozgásban – mondta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke pénteken Budapesten.

Szász Károly A társasházak jogi szabályozásának problémái című, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetje által szervezett konferenciát megnyitó beszédében emlékeztetett: a 2000-es évek közepétől a lakossági hitelek döntő többségét devizában folyósították, nagy részét svájci frankban, kisebb részét euróban, japán jenben. A 2008-ban kezdődő pénzügyi-gazdasági válság kirobbanásával azonban felszínre kerültek a problémák, így például az, amire a devizahitelesek korábban nem gondoltak, hogy az árfolyamváltozás a kamatváltozáshoz képest sokkal nagyobb, nagyságrendileg kiszámíthatatlanabb következményeket jelent – mondta.

A PSZÁF-elnök kitért az árverezési és a kilakoltatási moratóriumra is, amely szerinte politikai szempontból ugyan vállalható, kezelhető, a tilalom megszüntetése ugyanakkor mégis fontos, mert a bankrendszer finanszírozásához kibocsátott jelzáloglevelek fedezete az ingatlan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik